Míg a vallásos nevelés a babonák s az istenhiten keresztül a hatalom eszméjének továbbéléséhez ad tápot, a világi közoktatásnak egyetlen célja lehet: a gyermek fokozatos, lépésről lépésre előrehaladó bevezetése a szabadság birodalmába fizikai erejének, értelmének és akaratának hármas fejlesztésével.
A felnőttek sokkal csúnyábban írnak, mint a gyerekek, mert őket már nem osztályozza senki.
A tulajdonságok és képességek helyes megítélése a jó oktató egyik ismérve, aki nem csupán tanít, segítséget nyújt, hanem a tanítványai korlátait és beteges vonásait is felismeri.
Amikor az állam nem látja el a feladatát, az nem csak az, hogy a kétszikűeket és az egyszikűeket nem tudja a gyerek, hanem roncsolja a következő generációnak a közösségben való hitét és a beilleszkedő-képességét is.
A tudományos ismeretterjesztésnek igen erős korlátai vannak, a téveszmés nézeteknek ugyanis nem elsősorban az ismerethiány az oka, hanem az a tény is, hogy gondolkodásunk pszichológiailag meghatározott.
A nemzet nevelését az iskola kezdi; itt rakják egymásra a nemzedékek műveltségének vagy föl- vagy lemenő lépcsőit; itt emelik magaslatokra az igazság és erkölcs napsugaras régióiba az eszmélni kezdő ifjú lelkeket, ahol kifejlődik eszük és szívük, nem annyira a nagy problémák fölfogására, mint inkább az eszmék szeretetére és átkarolására. A lágy, fogékony lelkekbe itt nyomódnak bele nemcsak az elvek csontgerincei, hanem az erkölcsi eszmék finom szirmai és levélkéi is.
Amit ma gimnáziumnak nevezünk, az voltaképpen csak torz képe a görög ideálnak. Nevelésünknél teljesen megfeledkezünk arról, hogy egészséges lélek csak egészséges testben lakozhat. Különösen akkor bír ez a mondás föltétlen érvénnyel, ha a nép nagy tömegét vesszük szemügyre.
Csak azokat tudom tanítani, akik akarnak tanulni, uraim. A tanuláshoz alázat kell. Fel kell készülniük arra, hogy beismerjék a tudatlanságukat. Hagyniuk kell, hogy megteljen az agyuk azokkal a létfontosságú ismeretekkel, amelyeket azoknak a nagy tudású és elkötelezett elődöknek köszönhetnek, akik maguk előtt indultak el a megvilágosodás felé vezető hosszú úton.
Tulajdonképpen kész csoda, hogy a modern oktatási módszerek még nem fojtották meg teljesen a kutatás szent kíváncsiságát. E kényes kis virágnak ugyanis az öntözés mellett leginkább szabadságra van szüksége.
Sok a tanszék, de ritka a bölcs és nemes tanító. Sok nagy tanterem van, de csak kevés fiatalember, aki becsületesen szomjazza az igazságot és igazságosságot. Sok tucatárut ajándékoz a természet, de finomat csak ritkán gyárt.
A nemzet szellemi és erkölcsi erejének egyik főtényezője, a nemzeti egységnek egyik leghathatósabb előmozdítója a célszerűen és nemzeti szellemben vezetett közoktatás. Az államnak e téren nagy feladatai vannak, különösen a tekintetben, hogy ne tűrjön az országban olyan területet, ahová a kultúra fénye nem hatol, és hogy saját kezeibe vegye a közoktatás ügyét mindenütt, ahol az különben nem fejlődnék hazafias irányban. De az állam ereje az egész nagy kulturális feladat teljesítésére elégtelen. Már ebből az okból is, de a szabadság elvéből is a közoktatás terén működő társadalmi tényezők, különösen pedig az egyházak e hivatása tiszteletben tartandó. Az államnak azonban bírnia kell a szigorú felügyelet eszközeivel, hogy minden tanintézetben az oktatás kellő színvonalát és hazafias irányát biztosíthassa; attól eltérést meggátolhasson, illetőleg megtorolhasson. Pozitív támogatást pedig a közoktatás terén működő társadalmi tényezőknek, egyházaknak, másoknak, az állam abban a mértékben nyújtson, amely mértékben működnek azok hazafias szellemben, és teljesítenek ekként nemzeti hivatást.
A népnevelés olyan, mint a tölgy, melynek nagy idő kell, míg a kisded makkból élőfa lesz; de ép azért nem lehet vele eléggé sietnünk; s ha csakugyan nem rajtunk áll, egész erdőket vetni egyszerre: ültessen csak ki-ki tehetsége szerint apró csemetéket, – majd fa fa mellett erdőt csinál.
A tanítás szó bizonyos értelemben a tudás befecskendezését jelenti, de én úgy vélem- hála Agnes nővérnek- hogy tanítás voltaképpen nincs is, csak tanulás létezik.