Nem azért tanulunk történelmet, hogy megtörtént tényeket megismerjünk, hanem azért, hogy benne a jövő és saját népünk létének tanítómesterére találjunk. Ez a célunk. A történelemtanítás csak eszköz.
A történelemtanítás eredménye száz közül kilencvenkilenc esetben siralmas. Néhány adat, születési szám, név mégmegmarad emlékezetünkben, de teljesen hiányzik a határozott, nagy koncepciójú irányvonal. Ami lényeges, azt nem tanítják. Az egyes tanulók többé-kevésbé zseniális hajlamára bízzák, hogy az adatok áradatában és az események forgatagában rátaláljanak a belső indítóokra.
Aligha tanul más nép annyi történelmet, mint a német, de alig is van olyan nép, amely ennek kevésbé vehetné hasznát, mint a miénk. Ha a politika a keletkező történelem, akkor történelmi nevelésünk felett politikai magatartásunk ítélkezik. Nem helyénvaló politikai teljesítményeink siralmas eredményeinek bírálgatása mindaddig, amíg nem gondoskodunk jobb politikai nevelésről.
Mindenekelőtt a fiatal agyat általában ne terheljük olyan anyaggal, amelynek 95%-ára amúgy sincs szüksége, és ezért megint elfelejti.
A középiskolák mai tantervében a tornának csak rövid két órát szentelnek hetenként, az azon való részvételt is a tanuló döntésére bízzák. Ez a tisztán szellemi kiképzés a szükségesség durva félreismerése. Egyetlenegy napnak sem szabad elmúlnia anélkül, hogy a fiatalember legalább délelőtt és este egykét órás testgyakorlásban ne részesüljön, és pedig a sport és torna minden ágában.
Ha az értelmiség felső rétegei nemcsak előkelő illemtant, hanem alapos ökölvívást is tanultak volna, akkor az apacsok, katonaszökevények és hasonló kétes elemek „német” forradalma sohasem lett volna lehetséges.
A szünidő a legjobb esetben is csak üres időtöltés.
Vizsgák nélkül nem fejezhetjük be az iskoláinkat. Ezeken a vizsgákon időnként különös válaszok hangzanak el, és hébe-hóba előfordul, hogy az egyetlen helyes válasz felettébb szokatlan.
Míg a vallásos nevelés a babonák s az istenhiten keresztül a hatalom eszméjének továbbéléséhez ad tápot, a világi közoktatásnak egyetlen célja lehet: a gyermek fokozatos, lépésről lépésre előrehaladó bevezetése a szabadság birodalmába fizikai erejének, értelmének és akaratának hármas fejlesztésével.
A felnőttek sokkal csúnyábban írnak, mint a gyerekek, mert őket már nem osztályozza senki.
A tulajdonságok és képességek helyes megítélése a jó oktató egyik ismérve, aki nem csupán tanít, segítséget nyújt, hanem a tanítványai korlátait és beteges vonásait is felismeri.
Amikor az állam nem látja el a feladatát, az nem csak az, hogy a kétszikűeket és az egyszikűeket nem tudja a gyerek, hanem roncsolja a következő generációnak a közösségben való hitét és a beilleszkedő-képességét is.
A tudományos ismeretterjesztésnek igen erős korlátai vannak, a téveszmés nézeteknek ugyanis nem elsősorban az ismerethiány az oka, hanem az a tény is, hogy gondolkodásunk pszichológiailag meghatározott.
A nemzet nevelését az iskola kezdi; itt rakják egymásra a nemzedékek műveltségének vagy föl- vagy lemenő lépcsőit; itt emelik magaslatokra az igazság és erkölcs napsugaras régióiba az eszmélni kezdő ifjú lelkeket, ahol kifejlődik eszük és szívük, nem annyira a nagy problémák fölfogására, mint inkább az eszmék szeretetére és átkarolására. A lágy, fogékony lelkekbe itt nyomódnak bele nemcsak az elvek csontgerincei, hanem az erkölcsi eszmék finom szirmai és levélkéi is.
Én sosem tanítom a diákjaimat, csak próbálom megteremteni a feltételeket, amelyekben tanulhatnak.
Az összes közintézmény közül az iskola a legfontosabb. Minden ezen múlik, a jelen és a jövő is.
Amit ma gimnáziumnak nevezünk, az voltaképpen csak torz képe a görög ideálnak. Nevelésünknél teljesen megfeledkezünk arról, hogy egészséges lélek csak egészséges testben lakozhat. Különösen akkor bír ez a mondás föltétlen érvénnyel, ha a nép nagy tömegét vesszük szemügyre.
Csak azokat tudom tanítani, akik akarnak tanulni, uraim. A tanuláshoz alázat kell. Fel kell készülniük arra, hogy beismerjék a tudatlanságukat. Hagyniuk kell, hogy megteljen az agyuk azokkal a létfontosságú ismeretekkel, amelyeket azoknak a nagy tudású és elkötelezett elődöknek köszönhetnek, akik maguk előtt indultak el a megvilágosodás felé vezető hosszú úton.
Tulajdonképpen kész csoda, hogy a modern oktatási módszerek még nem fojtották meg teljesen a kutatás szent kíváncsiságát. E kényes kis virágnak ugyanis az öntözés mellett leginkább szabadságra van szüksége.