A gyerekeket beskatulyázzuk, iskolába küldjük őket, mintha egyforma kis állatkák lennének. És akkor ott szenvednek. Ha pedig valami bajuk van, akkor nem azt mondjuk, hogy nahát, talán egy másik környezet jobb lenne neki, hanem (…) hívjuk a pszichológust.
Nem játszom ott, ahol a gyerekek nem érthetik meg. Jelenleg ők a legfontosabbak. Ezért helyes, ha neveled őket. Megmutatod nekik, kik a feketék, kik a fehérek, kik a kínaiak és így tovább. És hogy a Földön mindenki egyetlen közös tudat felé tart.
A kollektív felelősségvállalásra meg nem tanított gyerekek nem lesznek büszkék a magyar nyelvre, a magyar kultúrára, helyette a külföldi példákat fogják majmolni.
Csömörlött már meg a tanítástól? Sosem kérdezi meg, hogy mire jó ez az egész? Újabb suli, újabb csapat diák, helyes srácok, átlagos srácok, kedvesek de leginkább középszerűek. Olyanok, akik felnőttként a tudatlanságukkal vagy a passzivitásukkal formálják a világot.
A humanisztikus oktatás-nevelés azt jelenti, hogy az egész élet neveléssé válik; nem pedig hogy egy bizonyos épület falain belül zajlik, de azokon kívül már nem.
Sikeres fejedelemségünk kezdetétől szemünk előtt tartottuk, hogy az Isten nevének dicsősége növekedjen, és a bölcsészettudományi iskolák megalakuljanak a mi országunk területén, és hogy a fiatalság átitatható legyen a tanítással, és az ebben az államban tapasztalható sok kiadás és erőfeszítés miatt, a Gyulafehérvári Kollégiumunk alapítását elhatároztuk az ifjúság nevelése és tanítása érdekében.
A néptanító soha nem tévesztheti szem elől, hogy nem a tanuló tudásának növelése, hanem érzületének nemesítése képezi feladatát. Az agyat megtölteni lehetetlen. Amit beletöltöttünk, sokszor elpárolog. A nemesebb érzések fölkeltése háládatosabb munka, mert mit igazán szívükbe oltunk, gyökeret is ver abban.
2020-ban olyan jól sikerült a Forma-3-as szezonom, hogy attól kezdve a tanulás a háttérbe szorult. Az utolsó évben az óráim nagyjából harmadán voltam csak ott úgy, hogy ott laktam a suliban. Szerencsére ez nem okozott problémát, mert több sportoló is tanult ott, főleg rögbi- és krikettjátékosok. Az iskola mindenkit támogatott, amíg az érettségin hoztuk az elvárt szintet.
Legszívesebben én tanítanék. Megtanítanék másokat arra, hogy az életet meg kell tapasztalni. Tapasztalni és figyelni kell, s nem magyarázni!
A tanítónak mindig ügyelnie kell viselkedésére, akár a tanítványai között van, akár nem.
Napról napra tisztábban láttam, hogy milyen nehéz helyesen nevelni és oktatni a fiúkat és leányokat. Ha igazi tanítójuk és nevelőjük akarok lenni, meg kell hódítanom a szívüket. Osztoznom kell örömükben és bánatukban, segítenem kell nekik, hogy megoldják problémáikat, és megfelelő mederbe kell terelnem az ifjúság nyugtalanul kavargó törekvéseit.
Csak a valóban alvót lehet felébreszteni; ha valaki színleli az alvást, azzal szemben minden erőfeszítés hiábavaló.
A tanult ostoba nagyobb ostoba, mint a tudatlan ostoba.
Késve növő fának édes a gyümölcse. Márványra nehezebb írni, mint homokra, de ott aztán meg is marad sokáig.
Általában a felsőbb rétegek, módosabb szülők gyermekeit magasabb kiképzésre méltatják. A tehetség kérdésének teljesen alárendelt szerep jut. Alkotó munka pedig csak úgy lehetséges, ha a tudás tehetséggel párosul.
A népi államok célja, hogy az ifjúság megfelelő nevelése révén gondoskodjanak arról, hogy egykor földünkön a végső és döntő küzdelem érett nemzedékre találjon. Az a nép fog győzni, amely először lép erre az útra!
A német történelem nagy jelentőségű neveinek a tömegéből ki kell választani a legnagyobbakat, és olyan módon kell bemutatnunk ifjúságunknak, hogy azok a nemzeti érzés megdönthetetlen pillérei legyenek.
Az általános képzettség és a különleges szakképzettség között éles ellentétnek kell fennállania. Minthogy az utóbbi éppen manapság mindinkább a pénz szolgájává alacsonyodik le, legalább az ideális szemléletű általános műveltségnek kell ellensúlyként fennmaradnia.
Nem azért tanulunk történelmet, hogy megtörtént tényeket megismerjünk, hanem azért, hogy benne a jövő és saját népünk létének tanítómesterére találjunk. Ez a célunk. A történelemtanítás csak eszköz.
A történelemtanítás eredménye száz közül kilencvenkilenc esetben siralmas. Néhány adat, születési szám, név mégmegmarad emlékezetünkben, de teljesen hiányzik a határozott, nagy koncepciójú irányvonal. Ami lényeges, azt nem tanítják. Az egyes tanulók többé-kevésbé zseniális hajlamára bízzák, hogy az adatok áradatában és az események forgatagában rátaláljanak a belső indítóokra.
