Mert bármennyire szeretnénk, a megbocsátás nem tudja megváltoztatni a múltat. A jövőt viszont igen.
Ismernie kell azt, a mi nem jó történt a multban, hogy ismétlésének elejét venni képes legyen.
Soha nem próbáltam elzárni a múlt emlékeit, még ha némelyik fájdalmas is. Nem értem azokat az embereket, akik elrejtőznek a múltjuk elől. Minden, amit átélsz, segít abban, hogy azzá válj, aki most vagy.
A múltat olyan sokszor szűrjük át az emlékeinken, hogy nem biztos, hogy csak a valóság marad fenn a szitán, valószínűleg inkább az, ahogy látni szerettük volna, illetve ami számunkra fontos volt.
Nem a múlt történései hozzák létre a jelen szenvedését, hanem az, ahogyan hagyjuk, hogy a múlt eseményei meghatározzák, hogyan lássuk és éljük meg saját magunkat a jelenben.
Úgy tűnik, hogy az emberek nagy-nagy többsége mindig is a múltban élte az életét. Más szóval, saját magukat kárhoztatták fél életre azáltal, hogy régi képekhez ragaszkodtak.
Jelen pillanataik nagy részét sokan a halottak és a felejtendő múlt időzónájában való szellemi botorkálással töltik.
A múlt csak annyiban hasznos, amennyiben megmutatja a fejlődés útját és módját.