Oka volt annak, hogy sohasem rúgtam ki őt az ágyamból, mégpedig az, hogy mielőtt megszólalhattam volna, ő általában már csókolt is.
Kristen Ashley
Nem kell mindig arra gondolnod, hogy mi lesz öt hónap múlva. A most problémáival kell foglalkoznod, méghozzá most.
Most eljöttek a nehéz idők. De mindegy. A nehéz idők mindig elmúlnak.
Be kell ismernem, hogy nagyon tetszik a való világ. A való világ fantasztikus. Szeretnék sokáig itt maradni. Ha lehet, örökre.
Létezik az Egyesült Államokban még egy normális férfi, aki elfogad egy betegesen félénk, két és fél pontos nőt, akinek csak egy kalapács van a szerszámos ládájában? Aki nem tudja, hogy egy szeleppel el lehet zárni a vizet. Elfut az első randiról, és lemondja a másodikat. Aztán hirtelen két gyerek szakad a nyakába, és a családját mintha a pokolból küldték volna a földre, mert még az ördög sem tudta őket elviselni.
Szerettem mindent, amit tőle kaptam, jobban, mint azt el tudnám mondani. De a legjobb dolog, amit tőle kaptam, a család volt.
Szerencsére cukrászdában voltunk, és csupa finomság vett minket körül. Márpedig a finomságok nagyon alkalmasak arra, hogy elsimítsák a dúlt érzelmeket. Olyanok, mint az elsősegélytapasz. És rögtön hatnak.
Nem ígérhetek semmit – kezdte a szemembe nézve –, nem tudom megmondani, merre tartunk, de azt megtehetem, hogy átadom magam neked, vigyázok rád, amíg együtt kószálunk az élet vad oldalán, és minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy soha ne kelljen megbánnod, hogy velem vagy.
Az élet különös, és az a legkülönösebb, hogy néha a rosszból is kisülhet valami jó.
Az élet egy hullámvasút. Az a legjobb a vidámparkban. Nem szabad lehunyt szemmel várnod, hogy vége legyen a menetnek. Nyitott szemmel, felemelt kézzel kell élvezni az út minden pillanatát, amíg csak tart.
Minden lány tudja, hogy ha egy problémát megosztunk a legjobb barátnőnkkel, akkor szinte már meg is oldottuk.
1968. április 8. -
amerikai író, a New York Times és a USA Today bestseller szerzője