A filmekben látott megható jelenetek ritkán működnek az életben, egész egyszerűen azért, mert a spontaneitás jó dolog, és ha búcsúzáskor nevetni akarunk, akkor az az életben tökre odaillő, egy filmben viszont furán venné ki magát.
Van, hogy a dolgok összejönnek, és úgy érezzük, egyedül vagyunk. Majd elmúlik, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.
A nyugalom, a csendes hely, a nyájas mező, a derült ég, a források mormolása, a lélek nyugodtsága igen nagy befolyással van arra, hogy még a legmeddőbb múzsák is termékennyé legyenek, s szülötteik bámulattal és elragadtatással töltsék el a világot.
Amikor azzal kell szembesíteni valakit, hogy az élet nem egy habos torta, az sosem könnyű, de nem szabad hazudni. (…) Azt hisszük, hogy jó, ha sterilizáljuk a gyerekek számára a világot, pedig nem: tudatosan fel kell készíteni arra őket, hogy a tetteiknek következményeik vannak. S a pedagógiának pont valahol ez lenne a célja, hogy felkészítse a gyerekeket.
Minden nap van valami meghatározó pillanat, soha nem tudhatod, mi fog történni.
Értelmes ember mindennek megtalálja a maga módját.
Hogy minden lefelé esik;
hogy ifjúból lesz az agg;
hogy az evőket megeszik;
hogy mindezekre süt a nap –
míg csak időnk le nem telik,
sorolhatnánk e dolgokat
s „természetes” mondjuk, pedig
érezzük: fantasztikusak.
Ma már meg kell harcolni a csöndért. Amikor az ember elfárad, betelik a jóléti társadalom által nyújtott mámorral, rájön, hogy tulajdonképpen minden zaj. Akkor fontossá válik a csönd.
Ha egy nap csak annyi történik, hogy „túlélted”, ez még nem ok az ünneplésre. Nem azért vagy a Földön, hogy pazarold a becses idődet, miközben szokásaidnak csupán apró változtatásával is hatalmas dolgokra lennél képes.
A motorbiciklijére görnyedő ember csak a száguldás jelenidejűségére képes figyelni. A kormányt szorítva a múlttól-jövőtől elvágott időtöredékbe kapaszkodik, és egyszerűen kiszakad az idő folytonosságából. Nem érzékeli a mulandóságot, eksztázisba kerül. (…) Egyfajta tudatvesztéssel száguldasz: füled mellett süvít a szél, s te közben mit sem tudsz a korodról, a feleségedről, a gyerekeidről, a gondjaidról. És mondom, mindarról, ami rád vár a jövőben. Következésképpen eltűnnek életedből a kétségek, a napi félelmek. A félelem forrása ugyanis a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.
A házam nincs tele Star Wars cuccokkal. Senki nem hinné el, hogy bármi közöm van ezekhez a filmekhez.
Minden nap téged hív, hogy megtöltsd szívedet annyi mosollyal, amennyi csak belefér.
Annyi áldást hozhatunk a saját életünkbe pusztán azáltal, hogy észrevesszük: sosincs késő. Mielőtt elfordítanád a mai nap lapját, köss egyezséget magaddal, hogy kibontod a szalagokat, és felnyitod az élet adta ajándékok csomagjait. Tégy mindennapos dolgokat különlegesen. Légy egészséges, reményteli és boldog! Élj teljes életet ezen a földön, értsd meg a való világot, és kívánj minden hulló csillag láttán! S ne feledd el, mindennap mennyire különleges vagy.
Nem szabadulhatunk meg mindennapos félelmeinktől, mert aki él, az fél is.
Jó néha sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot idézni,
jó néha fázni, a semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni,
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni, ha fáj, remegni, ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.
Kádárékban az volt a fantasztikus, hogy végül megszoktad őket. Elkezdtek puhítani, és ku*va jól érezték magukat az emberek. Nem kell gondolkodni, kenyered van, jobban élsz, mint az oláhok meg a lengyelek. Nemzeti öntudatod is volt, és nem kellett hozzá felragasztani a Nagy-Magyarországot a kocsira, mert azt érezted, hogy mi vagyunk a legfa*ább gyerekek ebben a buliban.
Az élet örömei a hétköznapokban rejlenek, s apróságokból tevődnek össze. Aki magán hordja a világot, s mint Atlasz, emeli minduntalan a Földet, képtelen ezt észrevenni.