Egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó… és a levegő tele van elektromossággal… szinte hallani lehet. És ez a zacskó csak táncolt velem… mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele. 15 percen át. Ekkor jöttem rá, hogy ott van… ez a teljes élet, a dolgok mögött… és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni… (…) Néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem, ki se bírom. És a szívem egyszer csak megszakad.
Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével.
Elfutni vágyom enmagamtól!
Messzire vinném átkomat,
de sarkon űz egy vad kalandor,
a lét-üszök – a Gondolat.
Nem változik semmi,
ha körbe nézek, tényleg,
itt minden megszokott,
és nem látszik a lényeg.
Nem változnak a nappalok,
se jobb, se rosszabb nem vagyok,
nem változnak az emberek,
ne izgulj, itt nem változik semmi.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, újra a fogság
és egy nappal az élet is.
Ó, ringó délután, adj nyugalmat,
lefekszem én is, később dolgozom.
Napod fénye már a bokrokon lóg,
s amott az este jő a dombokon.
Őszintén rémületbe ejtett az élet: hogy mi mindent kell megtennie egy embernek, csak hogy enni, aludni, ruházkodni tudjon. Így inkább ágyban maradtam és ittam. Mikor az ember iszik, a világ ugyanott van körülötte, de legalább egy kis időre elengedi az ember torkát.
Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.
Naponta 81 spanglit szívok, persze nem mindet tekerem meg magamnak. Sokat megcsinálnak nekem.
Az igényesség nem az ilyen-olyan luxus autó, a palota és a gyémántgyűrű, hanem a mindennapi életben tanúsított magatartás.
Én egy gyerek vagyok. Egy nagy hülyegyerek, aki mindennap mókázni akar, nevettetni akar, jól akar élni, ami persze soha nem sikerül, és ki akarja venni a napból azokat a pici, fontos dolgokat a maga számára, amik az élethez feltétlenül kellenek.
Minden felnőtt életében vannak olyan napok, amikor úgy érezzük, itt a vége. Mikor már azt sem tudjuk, miért harcolunk olyan keményen nap mint nap, amikor a valóság és a mindennapok maguk alá temetnek, és azon gondolkodunk, meddig is bírjuk még. A legfantasztikusabb az, hogy több ilyen napot is túlélünk anélkül, hogy összeroppannánk. A legszörnyűbb pedig az, hogy nem tudjuk, pontosan hány ilyen nappal vagyunk képesek megbirkózni.
A focisták is emberek, és ami a hétköznapokban történik velünk, azok ugyanúgy befolyásolnak minket, mint bárki mást. De minél professzionálisabb szinten tart valaki, annál erősebbnek kell lennie, annál jobban oda kell figyelnie, hogy ezek a dolgok a pályán ne látszanak. Ezért fizetnek minket.
Minden nap új lehetőségeket hoz, és vagy a félelem felé hajlasz, vagy a szeretet felé. Mindig van választásunk, de gyakran (meglehetősen öntudatlanul) a félelem az alapbeállításunk.
Szép csendben elpusztítjuk önmagunkat, minden kis apróság miatt képesek vagyunk aggódni!
A gyerek sok örömet okoz, de ez az öröm amolyan transzcendentális pillanatokban nyilvánul meg, amelyekért megéri minden fáradság. A mindennapok örömét azonban a kutatások szerint nem fokozza.
Budapest az életre tökéletesen alkalmatlan. Ha csak kimegyünk az utcára, már egy csomó stresszhelyzet ér. Problémát jelent eljutni A-ból B-be, és akkor ez csak az életnek egy kis szegmense.
A semmittevés a legjobb kikapcsolódás. Leülök tévézek vagy könyvet olvasok. Az életünk nagyon mozgalmas, és a hétköznapokban is van mindig tennivaló. Rendezvényről rendezvényre járunk, interjúk és sok munka vár ránk. Ha van egy szabad nap, akkor legszívesebben semmit sem teszek.
Van, hogy az ember jól érzi magát. Van, hogy az egész napja szuperül telik. Aztán kap egy üzenetet, egy telefont, egy hírt az egyik barátjáról, aki élete legnehezebb pillanatát éli át. A városban mászkálás, a paintball, a szép idő vagy a nevetés. Egy másodperc alatt tűnt el. Hogy ez mi? Ez az élet. Így működik. Egyik pillanatról a másikra változik, és egyszerűen nem tehetünk mást, csak annyit, hogy hozzáigazodunk.