Vannak bizonyos időszakok az életben, mikor minden elromlik, nem tudjuk, merre menjünk, úgy rémlik, mintha körülöttünk mindenfelé olyan rozsdamentes acélajtók csapódnának össze, mint a Star Trek-ben. Ilyenkor azt kell tenni, hogy legyünk hősnők és maradjunk vitézek, ne süllyedjünk bele az ivásba vagy az önsajnálatba, és minden oké.
Élénken emlékszem még azokra a nehézségekre, amelyekbe az ember beleütközött, ha csak az ajkára vette a zsidó szót. Vagy buta bámulat tárgya volt, vagy pedig heves ellenállásra bukkant.
Elárulom neked a titkom: ez a sisu, a finnek jellegzetes vonása. Ebben minden benne van, az állóképesség, a kitartás, a kíméletlenség, a küzdőszellem és az erő. A nehéz pillanatokban ezeket szabadjára engedjük. Ez az én finn örökségem, ami apámtól származik.
Talán az különböztet meg a többiektől, hogy én próbálom felvenni a kesztyűt, és akár humorral visszafordítani a propaganda fegyverét, amit megkönnyít, hogy ismerem az embereket, akik támadnak.
A léhűtők, a hitványok, lelketlen szolgálók, haszonlesők ideje lejárt. Szorgalommal, tudással és kemény munkával fogunk eredményt elérni. Nem a másik sárba tiprásával, nem a hatalom, hanem a magyar emberek jóléte lesz fontos nekünk.
Spártában nem erény a szívre hallgatni. Nincs helye az érzéseknek, nincs helye a gyengeségnek. Csak a kemények és erősek nevezhetik magukat spártainak. Csak a kemények, csak az erősek.
A fiú egészen kicsi korától kezdve harcban edződött. Arra tanították, hogy sohase hátráljon meg, hogy sohase vonuljon vissza. Ha a csatatéren esik el, az büszkeség Spártának, és örök dicsőség neki.
Sok fogyókúrázó páciemsemnek voltak komoly problémái. Elváltak, gondok voltak a gyerekeikkel, a szüleikkel, a családtagjaikkal vagy a barátaikkal. Vagy egészségügyi bajuk volt, esetleg betegségben elvesztették valamelyik családtagjukat. Munkanélküliek lettek vagy kilátástalan anyagi helyzetbe kerültek. De egyvalamit megtanultak: képesek voltak megbirkózni ezekkel a gondokkal anélkül, hogy az evésbe menekültek volna.
Az emberek teherbírása nem mérhető és nem előre látható. Vannak emberek, akikről azt hisszük, hogy testben-lélekben gyöngék, mégis elviselnek végtelen időkön át végtelen sok megpróbáltatást.
Minél több lovat fogsz be, annál hamarabb sikerül – ha nem is a kőtömböt kiszakítanod az alapokból, az képtelenség, de a szíjakat elszakítanod, azt igen, s ekképp a tehertelen, boldog utazás.
Harcolok; nem tudja senki; egyesek sejtik, ez elkerülhetetlen; de senki nem tudja. Napi kötelességeimet teljesítem, egy kicsit szórakozott vagyok, ez kétségtelen, de nem nagyon. Persze mindenki harcol, de az én küzdelmem valóságosabb, mint másoké, a legtöbben mintegy alvajáróként küzdenek, ahogy álombeli kísérteteket hessegetünk, én azonban kiléptem a sorból, és valamennyi rendelkezésemre álló erőt megfontoltan és gondosan kihasználva harcolok. Miért váltam ki az amúgy lármás, ám ebből a szempontból ijesztően csendes tömegből? Miért vontam magamra a figyelmet? Miért lettem mára első számú célponttá az ellenség szemében? Nem tudom. Úgy éreztem, másfajta élet nem érdemli meg az élet nevet.
Aki nem megy be a ringbe, az soha nem fog onnan győztesen kijönni.
Anyám háztartásbeli volt akkoriban, ezért abba kellett hagynom az iskolát és 13 évesen munkát kellett találnom. Dolgoztam olajfúrótoronynál, építkezéseken mialatt anyám megszerezte ápolónői képesítését. Sok mindennek ki voltam téve abban az évben, nagyon keményen kellett dolgoznom.
Ha nem lennék kemény, már rég nem élnék.
Nem a kemótól lesz jobb az élete, hanem a törődéstől. A fájdalmat elviselni olyasvalakiért, akivel törődik. Nem erről szól az élet?
A gond és fájdalom tartja az embert életben. Vagyis az, hogy az ember megpróbálja a gondot és a fájdalmat elkerülni. Nálam ez teljes munkaidős állás volt.
Független értelmiségi vagyok, akinek ha valami nem tetszik, és a konfliktust végképp nem tudja megoldani a rendekezésére álló eszközökkel, kiáll és beleordítja a világba a baját, azzal sem törődve, hogy annak mi lesz a következménye.
