Megbocsátok azoknak, akik szükségből gyilkolnak és lopnak, de egy árulónak soha.
A bolygón csupán egyetlen gonosztevő létezik: az emberi tudattalanság. Ez a felismerés az igazi megbocsátás. A megbocsátással áldozatidentitásod szertefoszlik, s megjelenik valódi erőd: a jelenlét ereje. Ahelyett, hogy a sötétséget hibáztatnád, fényt hozol be.
A megbocsátás természetes módon következik be, amint megérted, hogy a sérelemnek nincs egyéb célja, mint megerősíteni az én hamis tudatát, fenntartani az egót.
Az eszem szeret megbocsátani, bár néha a lelkem nem hagyja. Vannak olyan sebek, amelyek nem gyógyulnak. Néha a barátságokat is buta, nem gyógyuló hegek teszik tönkre.
A gyenge nem tud megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága.
Képesek vagyunk szörnyű dolgokra, de képesek vagyunk megbocsátani is.
Azt nem remélem, hogy valaha boldogok lehessünk együtt; hogy ő nekem valaha bármi örömet adhasson. Ahhoz nincs hitem. De hiszem, bizonyos vagyok felőle, hogy az út, melyen ő elindult, ide, e ház küszöbéhez visszavezet; hiszem azt, hogy egykor összetörve, megalázva, az egész világtól gyűlölve, eltaszítva ide fog vánszorogni az utolsó menedékéhez. És akkor az, akit senki sem szeret többé, fog találni egy szívet, aki sohasem szűnt meg őt szeretni, s akinek akkor nem lesz egyéb életgondja, mint az ő sebeit, amiket a világból elhozott, begyógyítani, s a szennyfoltokat, amiket homlokán elhozott, letisztogatni. Ez az én erős hitem!
Eljutottam az őszinte megbocsátás állapotába. Senkire sem haragszom már, mint régen. Annak idején nem fogtam fel, mekkora időpazarlás az egész.
Amikor érzelmekről van szó, a megbocsátás a legnagyszerűbb kulcs az elengedéshez. Ha gyűlöletet érzel valamelyik szülőd iránt, ha ítélkezel egy kollégád felett, vagy ha hibáztatod valamiért a párodat, csak engedd el a benned lévő ítélkezést, hibáztatást, azaz az áldozattudatot. Ha el tudod engedni mindezt, és belátod, hogy az élet alapvetően nem ellened, hanem érted dolgozik, gyógyulást idézel elő.
Olyan könnyű elbukni. Olyan rettenetesen gyorsan kiszaladnak azok a szavak, amelyek beleragadnak az agyba, mint a rágógumi a papucs talpára a tűző napon. Olyan könnyű ostobán viselkedni. Belátni viszont nehéz. Bocsánatot kérni sem könnyű. Könyörögni pedig rettenetesen nehéz.
A megbocsátás felszabadítja a lelket. Megszabadít a félelemtől. Ezért olyan nagyszerű fegyver.
A megbocsátás nem egyszeri cselekedet, hanem egy magatartásforma.
Elfelejteni semmit sem tudok, megbocsátani azonban mindent.
Hívőként fontosnak érzem, hogy nyitottak legyünk a világ felé, tudjunk megbocsátani, és elengedni a rossz energiákat.
A hegycsúcs nem közeledhet a völgyhöz, de az emberek közeledhetnek egymáshoz.
Megbocsátani annyi, mint elsiklani egy vétség fölött, és ártatlannak kezelni a bűnöst.
Akik egyszer elárultak, azoknak az emléke életed végéig elkísér téged. És valahányszor előugrik, mindig visszaránt a múltba. Ilyenkor aki megbocsátást kutat, az hibát követ el. Ugyanis a megbocsátás egyenlő a feledéssel. Ne tépelődj tehát sokat, hogy elnézd a bűneiket, hogy bárkinek is megbocsáss, mert ezt a tőrt már beléd döfték, ott van a hátadban, és csak mélyebbre fúródik, valahányszor mentséget keresel a tetteikre.
Trianon árnyékában élve feledjünk el minden személyi sérelmet, pártoskodást és nyújtsunk testvérkezet mindenkinek, aki szívében és szándékában magyar még, még akkor is, ha nézeteink sok mindenben nem egyeznek.
A megbocsátás segítségével képessé válunk végrehajtani azokat a legalapvetőbb váltásokat a magunk és mások életében, amelyekre mindig is vágytunk, vagy amelyeket valaha is elképzeltünk. A megbocsátás mindent meg tud változtatni – egyetlen pillanat alatt.