Az borzalmas, ha New Yorkban késő éjjel felvihog valaki az utcán. Mérföldekre elhallatszik. És magányos és nyomott lesz tőle az ember.
Magány idézetek
Még ha magányos is valaki, New York Cityben szinte lehetetlenség, hogy egyedül érezze magát.
Miért van, hogy magányosan alig hahotázunk, társaságban gyakran.
Rajtad kívül nincs jobb barátom, mint az egyedüllét. Eközben minden társalgásomat kizárólag az irodalommal folytatom.
Ritkán unatkozott. A magány megtanította rá, hogy beérje önmagával.
Az ember társas lénynek született, és ha elszigetelik, gondolatai összezavarodnak, jelleme megváltozik, ezer nevetséges hajlam csírázik ki szívében; különc eszmék támadnak lelkében, mint a gaz a műveletlen földön.
Isten társas lénynek teremtette az embert, és vajon akarja-e, hogy bezárkózzék magányába?
Nem vagyok gyáva, de senki nem bírhatja sokáig az elhagyatottságot, a magányt és az üldözést.
Ahogy Voltaire mondta: a szorgos magány vezet a boldog élethez.
Kinek az ég alatt már senkije sincsen,
Ne féljen: felfogja ügyét a jó Isten.
Csak két magányos lélek voltunk, akik nem tudták, hogyan válhatnának ismét egésszé. Néhány másodpercre felfedtük egymásnak a sebezhetőségünket.
Szeretek egyedül lenni. Nem igénylem, hogy állandóan körbevegyenek az emberek, még akkor sem, ha mindezt szeretetből teszik.
De bébi, várj még, várj még
Várj, mert ha nem vársz rám tovább
Ki vár? Csak a magány!
Ifjonti álmaim élményével kezdődött a magány, és akkortájt érte el csúcspontját, amikor a tudattalanon dolgoztam. Aki többet tud másoknál, elmagányosodik. De a magányosság nem szükségképpen ellentéte a közösségnek, tudniillik senki nem érzi jobban a közösséget, mint a magányos ember, és a közösség is csak ott virágzik, ahol külön-külön senki sem felejtette el a maga sajátszerűségét, és nem azonosul a többiekkel.
Proust szerint a barátság annak a gyógyíthatatlan magánynak a tagadása, amelyre minden emberi lény ítéltetett. A barátság magában foglalja a látszatértékek csaknem siralmas tudomásulvételét. A barátság társadalmi lelemény, akárcsak a kárpitozás vagy a szemetesládák szétosztása. Szellemi jelentősége nincs.
Ami pedig engem illet, bizony jobb, ha magamra maradok, oly fokú az emberek gátlástalansága, hogy nincs módom védekezni ellene, a világ csupa tolvajlás, önteltség, önimádat, megbecstelenítés, mások eredményének elorzása, pedig hát a természet nagyon szép.
Hiszek egy erős, biztonságos, független Magyarországban – de az nem az elmagányosodás útján épül.
A pokolba vezető úton szép számmal akadt útitárs, de így is nagyon magányos volt az út.
Szeretem a Magányt. Még mindig. Akkor fejlődök, amikor egyedül vagyok. Az emberek összenyomnak. Főleg a férfiak, mert ők nem eredetiek. A nők, olykor, hasznosak. És viccesek és tragikusak is. De túl sok időt tölteni velük egyhuzamban őrülethez vezet. Biztos vannak mások is olyanok, mint én. Valahogy mindig úgy alakult, hogy együtt élek egy nővel, és az ember udvariasságból olyankor másképp viselkedik. De amikor egyedül élek, megvannak a magam kis jó szokásai. Például hogy félreteszem a telefonkagylót, kihúzom a csengőt, leeresztem a redőnyt, és három vagy négy napig alszom. Csak vécézni kelek fel, vizet inni meg valamit harapni. Ezek az alkalmak nagyon értékesek számomra, sőt szentek. Olyan vagyok, mint egy akkumulátor, amit feltöltenek – feltölt az, hogy sem magamat, sem az Emberiséget nem kell elviselnem. Soha életemben nem voltam magányos. Zavarodott, depressziós, tébolyult, öngyilkos gondolatokkal teli igen, de magányos, abban az értelemben, hogy valaki vagy valakik a jelenlétükkel megoldanának valamit, nem.
Az egyedüllét nem árt senkinek. Az egyedüllét nem ront meg senkit. Nem azért. Hanem, mert az embereket, a többit, érted, Iván? A többit elrontotta már az, hogy nem voltak soha egyedül. Hogy nem voltak eleget egyedül, és nem tanulhattak meg olyan dolgokat, amiket az erdő meg az egyedüllét tanít.
