Hányszor búvik meg a nagy lélek s gondolat
magányban, rózsaként a sűrű fák alatt;
elég kivinni a sugárzófényű napra,
hogy színe, illata szívünket elragadja!
Magány idézetek
A legtöbb lány tudni akarja, mi hajt, miért élek úgy, ahogy élek, mit miért teszek. Megpróbálnak belelátni a gondolataimba is. Meg akarnak menteni a magányosságtól, de a valóságban úgy tűnik, inkább megosztani vágyják a magányomat. Ezt igazából senkitől sem kívánhatom, mert azt hiszem, én vagyok a világ legmagányosabb embere.
Az Off the Wall elkészítésének ideje – a végső siker ellenére – életem egyik legnehezebb időszaka volt. Akkoriban nagyon kevés igazi barátom volt, ezért elszigeteltnek éreztem magam. Olyan magányos voltam, hogy gyakran indultam sétálni a környéken, abban a reményben, hogy összetalálkozom valakivel, akivel beszélgethetek vagy összebarátkozhatom. Olyan emberekkel akartam találkozni, akik nem tudják, ki vagyok. Szerettem volna találni valakit, aki csak azért akar a barátom lenni, mert kedvel engem, s mert maga is barátra vágyik. Nem pedig azért, mert tudja, hogy az vagyok, aki. Akárkivel szívesen megismerkedtem volna a szomszédok közül – a szomszéd gyerekekkel is. Bárkivel.
Időskoromra megtanultam, hogy mi a türelem, az odafigyelés, a szeretetteljes törődés, és afféle apafigura lett belőlem. Feltűnt, hogy azóta egyre többen keresik a társaságomat olyan emberek, akik nem találják a helyüket a világban. Ha találkozol valakivel, akin látod, hogy szenved a magánytól, őszintén mondhatod neki: „Tudom, mit érzel”. Meggyógyítani nem tudod, de legalább ott vagy mellette.
Elszenvedője, néma tanúja vagyok az életemnek, nem aktív részese, alakítója. A téli hónapok szürke egyhangúsága és a rám zúduló magány gyorsan lök a depresszió gödrébe.














