A negatív környezet már önmagában is elég, hogy egy embert kudarcra kárhoztasson.
Ahhoz, hogy sikeres légy, előbb meg kell tanulnod kudarcot vallani.
Nálunk nagy hagyománya van a kudarcoknak. Irodalmunk egyik legfontosabb, immár évszázados funkciója a kudarcfeldolgozás. Nem hiszem, hogy a kultúránk önsanyargató volna, de hogy sokkal inkább kudarcainknak, mint sikereink körül forog, az kétségtelen. Már-már azt mondhatná az ember, hogy nálunk nem a siker a siker, hanem a szépen, nemesen elviselt kudarc.
Nem dédelgettem magamban sokáig a rosszat, mert hamar beláttam, hogy az semmiben sem segít. Megtanítottak továbblépni. Megértettem, hogy a bukás nem a siker ellentéte, hanem a része. Mégpedig az elengedhetetlen része, még akkor is, ha először elviselhetetlen fájdalmat okoz.
A bukásokat hasznosnak tartom, mert minden elbukott tőke tanulópénz. Mivel nincs tökéletes ember a földön, olyan sem létezik, aki életében sohasem vesztett volna valamin.
A kudarcot nem úgy kell megélni, mint valami szörnyűséget, hanem mint az élet velejáróját. Miért ne lenne sáros a cipő, ha úton járok?
Egy kudarc, bár nem jó érzés a feldolgozása, mégis gazdagítja az ember személyiségét egy hatalmas tapasztalattal.
Ha cselekszel és győzöl, az csodálatos! Ha cselekszel és veszítesz, az fájdalmas – de ez még nem kudarc. A kudarc az, ha nem teszel semmit!
Túl hamar ítélünk bizonyos dolgokat kudarcnak, pedig azok csak tapasztalatok, a tanulási folyamat részei. Ha tudjuk, hogy mi nem működik, azzal egy lépéssel közelebb jutunk ahhoz, ami működik.
Ha már csinálod, csináld rendesen. Ne csak azért, mert talán ezen múlik a siker – azért is, mert másként garantált a kudarc. S annak nem csak te látod a kárát.
A kifogások gyártása a kudarc elfogadására, és másoknak is erre való intése tipikus önvédelmi technika, amitől óva intek mindenkit. Másokat lehúzni a maguk szintjére legkevésbé sem pozitív tulajdonság.
A kudarc kilencvenkilenc százalékban olyan emberekre jellemző, akik szeretnek kifogásokat gyártani.
Tudom, hogy a félelem egyesek számára akadályt jelent, de számomra ez csak illúzió. A kudarc mindig arra késztetett, hogy legközelebb még keményebben próbálkozzak.
A sikerein nem gondolkodik el az ember, azokat csak örömmel nyugtázza, a kudarcainkat viszont többnyire másoknak vagy a körülményeknek tulajdonítjuk. Pedig a kudarcaink is a mieink. Érdemes hozzájuk foggal-körömmel ragaszkodni, sokkal többet lehet tanulni belőlük, mint a sikerből.
Nem kell félni a hibáktól, mert aki fél tőle, sosem próbál ki semmi újat.
Az emigránsok tipikus lelkiállapota, hogy retteg a bukástól, retteg attól, hogy nem sikerül az élete ebben az új környezetben, és borzasztó keményen dolgozik, mert fél.
A kudarc csupán megmondja, hogy valamit rosszul csinálok, de az is egy út a siker és az igazság felé.
A becsületes bukás nem szégyen, a bukástól való félelem ellenben az.
