Soha ne hagyd, hogy a kortársak véleménye befolyásoljon. Rendületlenül haladj tovább saját utadon, anélkül, hogy a kudarc vagy a siker elterelné figyelmedet.
Nem az a fontos, milyen gyorsan futsz, sőt az sem, hogy milyen kecsesen. A lényeg a kitartás, hogy talpon maradj, és bármilyen lassan is, de haladj előre.
Nem akartam feladni. Nem ilyen a természetem. Nem tudom, hogyan kell. Nincs kifogás. Ha beüt a fájdalom, nincs mit tenni. El kell fogadni. Csak fájdalom.
Hogy mennyi esélyünk van a sikerre, annak vajmi csekély köze van az életkorunkhoz. Csak az számít, hogy hajlandók vagyunk-e újra és újra próbálkozni, hogy elérjük az áttörést.
Amikor úgy éreztem, hogy nincs tovább, kényszerítettem magamat a továbbhaladásra. Sikeremet a kitartásnak, nem a szerencsének köszönhetem.
Ha a poklon mész keresztül, csak menj tovább!
Elárulom a titkot, ami segített nekem, hogy célba érjek: az én erőm egyes egyedül a makacs kitartásomban van.
Ha nem tudsz repülni, hát fuss. Ha nem tudsz futni, hát gyalogolj. Ha nem tudsz járni, hát mássz. Bármit is teszel, nem állhatsz meg: menned kell az utadon előre.
Indulj el, és ne állj meg! Ha az első lépések kicsik és esetlenek, akkor se add fel, menj tovább és nyújtsd meg őket, amennyire csak lehet, mindaddig, amíg az apró lépéseket fel nem váltják a hosszú, magabiztos, határozott léptek! Légy önmagad jószívű és támogató mentora! Ha esetleg elakadsz, hagyj időt magadnak, rendezd a soraidat, de mindenképp folytasd az utat! Képzeld azt, hogy egy jóbarát, vagy egy szeretett személy felkészítésében veszel részt, és bánj úgy magaddal, ahogy vele bánnál, ha a helyedben lenne! A legjobb edzők türelmesek, megértők, képesek megbocsátani és inspirálják a tanítványaikat. Legyél saját magad edzője, lelkesítsd, és ünnepeld magad a partvonalról!
A boksz már csak pihenés. Amikor ringbe szállok valaki ellen, az a vakáció. De az edzőteremben újra meg újra végre kell hajtanom feladatokat, amíg minden porcikám sajog, és a lelkem mélyén azt érzem, hogy soha többé nem akarom ezt csinálni. Nem szabad odafigyelni ezekre a hangokra.
Tovább kell mennünk az úton… akkor is, ha fáradtak vagyunk, akkor is, ha kedvetlenül kelünk fel már reggel, akkor is, ha legszívesebben kifutnánk ebből a világból, mert úgy érezzük, elegünk van mindenből. Ha torkig vagyunk azzal, hogy mindig mindenért meg kell küzdenünk, ha nemes szándékaink fordítva sülnek el… mennünk kell, mert nem tehetünk mást. Mert úton vagyunk. Mert tudjuk, csak az a megoldás, hogy haladunk. Még pillanatnyi reményvesztettségünkben is tudjuk, vándorlásunknak van értelme és célja.
Ki mondja meg,
vajon meddig lehet,
hogy minden nap,
mindenhol erős legyek?
A labirintus olyan, akár az élet. Bármelyik úton indulsz el, sohasem tudhatod, célhoz vezet-e, vagy zsákutcába jutsz…? De aki bölcs és kitartó, no és van elég ereje is, az végül rátalál a helyes útra, és még idejében eléri azt, amire vágyott.
Valamiféle megnyugvás lehet a befejezés. Valami olyasmi, hogy tudom is én, milyen távon futsz, aztán elérsz a célvonalhoz, és felsóhajtasz: megcsináltam! De nem, soha. Megint újra kell kezdened az egészet.