A kételkedők folyamatosan munkára sarkalltak, hogy még jobban dolgozzak. De azoknak is sokat köszönhetek, akik már a gimnáziumban elhitették velem, hogy kutató lehetek. Kisújszálláson nekem ez magamtól nem jutott volna az eszembe. Hittem a biológiatanáromnak, és sikerült. Szurkolók is kellettek ahhoz, hogy idáig jussak. Azaz mindenkinek köszönhetünk valamit.
Kitartás idézetek
Tudok őszintén örülni mások felfedezéseinek, kíváncsi vagyok rá, érdekel. Nekem soha nem az volt a célom, hogy hosszabb legyen a CV-m vagy vastagabb a pénztárcám. Voltam nagyon mélyen is. Amikor lefokoztak, nem keseregtem sokáig, örültem a szabadságnak. (…) Csak arra koncentráltam, amin tudok változtatni. Hogy a másik fizetésemelést kap, saját labort, azon miért stresszelném magam, az teszi tönkre az embereket. Tudom, mennyire nehéz ilyen környezetben dolgozni. A saját csapatom is arra ösztönzöm, hogy ne értem vagy a BioNTech-ért dolgozzanak, hanem saját magukért, azért mert tudni, látni, megismerni akarnak.
Kívülről sokan azt hihetik, könnyen jöttek a sikerek, mert tehetséges voltam, de ez egyáltalán nincs így. Nem hiszem, hogy sokan elviselték volna azt, amit én elviseltem. És elég csak arra gondolni, mennyire beleöltem minden időmet a fociba, vagy épp milyen nevelést kaptam – de mindez kellett ahhoz, hogy ma itt legyek, ahol.
Van néhány tulajdonság, amely közös, illetve közös kell, hogy legyen a diákokban, az oktatókban és a miniszterelnökökben, elvégre az államvezetés is egy szakma, még pontosabban egy szakma is. Az első és talán legfontosabb közös tulajdonság a kíváncsiság. Az a képesség, amelynek segítségével egy-egy régi problémát mindig képesek vagyunk új nézőpontból megvizsgálni. A második tulajdonság a kreativitás, mert ha már látunk egy problémát, akkor ne menjünk el mellette, kezdjünk vele valamit, keressünk rá megoldást. A harmadik fontos tulajdonság a kitartás. E nélkül egy-egy nehézség vagy kudarc után félbehagynánk az egészet, de mi, szakmunkások mindig újra és újra nekimegyünk annak a problémának, amely nem adja magát könnyen vagy olcsón. És végül a negyedik fontos képesség az együttműködés, mert egyedül, család, tanárok, barátok és kollégák nélkül senki sem tud maradandót alkotni. Kérem, tisztelt Diákok, jegyezzék meg: kíváncsiság, kreativitás, kitartás és együttműködés. Ez a siker kulcsa!
(Részlet a 16. Szakma Sztár fesztivál megnyitóján elmondott beszédéből – 2023. április 24.)
Nincs menekvés! Élni s lenni kell,
Fájdalmakban is magasodva,
És nem cserélni soha senkivel!
Grazi éveim alatt valósággal mániámmá vált, hogy amit egyszer elkezdtem, azt be is fejezzem, ez azonban gyakran komoly megpróbáltatások elé állított. Egy alkalommal például elkezdtem olvasni Voltaire műveit, de a legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy ez a szörnyeteg közel száz, vastag, apró betűs kötetet írt, miközben hetvenkét csésze feketekávét ivott meg naponta. Végül is kiolvastam mindet, de amikor az utolsó könyvet letettem, bár nagyon büszke voltam magamra, de azt mondtam, hogy soha többé!

















