Most még javíthatunk a helyzeten. Csökkenthetjük a természetre gyakorolt nyomást, változtathatunk fejlődésünk irányán, és ismét olyan fajjá válhatunk, amely összhangban él az eleven környezettel. Csak elhatározásra van szükségünk. A következő néhány évtizedben utoljára lesz lehetőségünk arra, hogy szilárd és tartós otthont alakítsunk ki magunknak, és visszahozzuk azt a gazdag, egészséges és csodálatos világot, amit hajdani őseinktől örököltünk. A tét a jövőnk ezen a bolygón; az egyetlenen, amelyikről biztosan tudjuk, hogy életet hordoz.
Ha a jövőben le is táborozunk a Marson, egyáltalán nem mennyországot építünk majd; rövid idő elteltével egymással civakodó törzsekre szakadunk, és háborúkat fogunk folytatni. Nem a marslakókkal, hanem egymással. A bennünk fortyogó nyughatatlanságtól hajtva előbb-utóbb kimerítjük, kizsigereljük azt a bolygót is, hiszen mindig kint keressük a megoldását annak a problémának, ami igazából legbelül van.
(Vona Gábor: Mondj igent az emberre, 14.old.)
A jövő az igazi szörnyeteg,
nem a mumus az ágy alatt.
A múlt csak valami, amit
holnap megpróbálunk lefutni.
A szörnyeteg az igazi jövő.
Az ismeretlen.
A még át nem lépett határ.
A még nem vállalt kihívás.
A még fel nem ismert potenciál.
A még meg nem szelídített sárkány.
Egyirányú Ütközőpályán,
ahol már nincs visszaút,
a jövő, a sárkány,
mindig ránk vár,
mindig látja, hogy jövünk.
hát emeljük fel a fejünket,
nézzünk a szemébe,
és figyeljük, hogy figyel.









