Az ember megszületik, megtanul járni, és elindul hosszú vándorútján, hogy felnőjön teremtő Istenéhez.
Az Isten szó zárt fogalommá vált. Abban a pillanatban, ahogy az emberek ezt a szót kimondják, elméjükben egy mentális képet alkotnak. Lehet ugyan, hogy már nem egy fehér szakállú öregemberről, de még mindig egy rajtuk kívül álló valakiről vagy valamiről – és szinte mindig egy hímnemű valakiről vagy valamiről.
Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma alá a földet. A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe.
Kétségtelen ugyanis, hogy Isten Fia nem kevesebbért jött el hozzánk, fölvevén testünket, hanem hogy nagy hasznunkra legyen, ezért hozta létre azt a kapcsolatot, hogy ti. felvette az élő testet és méltóztatott a Szűztől megszületni, hogy mindet megajándékozzon Istenségével; és azért lett emberré, hogy az embert Istenné tegye.











