Ne vakítson el a képzet,
Hogy, amit téssz, azt az Isten
Dicsőségére te végzed,
És ő éppen rád szorulna,
Mint végzése eszközére:
Sőt te nyertél tőle díszt, ha
Engedi, hogy tégy helyette.
Isten idézetek
Akármerre veted e temérdek mindenségben tekinteteidet, mindenfelől egy végetlenül bölcs, nagy és jó, de egyszersmind megfoghatatlan lény jelenségei sugárzanak feléd. A legmesszebb s legközelebb, legnagyobb és legparányibb alakban, egyenként és egyetemleg, lehetetlen célra sietést és célra jutást, származatban és enyészetben örök fenntartási rendszert nem látnod.
Állapítsuk meg: „Vagy van Isten, vagy nincs.” Mármost melyik felfogás mellé álljunk? Az ész ebben nem dönthet: végtelen káosz választ el bennünket. E végtelen távolság legvégén szerencsejáték folyik, s az eredmény fej vagy írás lesz. (…) Mérlegeljük, mit nyerhet vagy veszíthet, ha fejre, vagyis arra fogad, hogy van Isten. Értékeljük ezt a két eshetőséget: ha nyer, mindent megnyer; ha veszít, semmit sem veszít. Fogadjon hát habozás nélkül arra, hogy van.
Az élet a legnagyobb csoda. Száznál valamivel több kémiai elem úgy rendeződött össze, hogy a majdnem semmi életre kelt: megmozdult, válaszolt, megsokszorozta önmagát. Hogy ki vagy mi volt a rendező, nem tudjuk. Az egyik hisz az anyagi világ felsőbb elrendezettségében, az isteni akaratban, a másik pedig ezzel szemben a véletlen teremtő valóságában. Az élet alig magyarázható csoda, így okszerű, hogy a csoda mögött is csodát keressünk. Minden kultúra megtalálta saját Istenét az élet, a rend végső forrásaként. Az élet teremti az Istent, vagy az Isten teremti az életet? A kérdés válasz nélkül is a létező világ, más életének elfogadásában, a szeretetben nyer evilági, végül praktikus értelmet.















