Testem inkább van a lelkemben, mint amennyire a lelkem a testemben. Testem és lelkem inkább van Istenben, mint önmagában.
Isten idézetek
Én csalódtam a szerelemben és Istenben is. Ha azt, ami a háborúban volt, amit átéltem másokkal együtt, ha azt megengedte, akkor nincs Isten. Aztán rájöttem, hogy a háborút mi emberek csináltuk, nem kértünk engedélyt hozzá, mert szabadok is vagyunk. Meg aztán Isten nem kívül, hanem belül van. Mindenkinek olyan az istene és a szerelme, amilyet magának megteremt.
Szerintem Isten mindenhol jelen van, és az a fontos, hogy érezzük Őt.
Ismered azt az érzést, amikor nevetni készülsz? Amikor valami buborék készül felpukkanni benned. Amikor a nevetés buborékként tör fel, de még nem tört ki belőled? Na ilyen érzés Istent érezni.
Mindenképpen hinnem és bíznom kell valamiben, ami erőt tud adni, de a pályámnak voltak olyan pillanatai, melyeket nem lehet Istennel magyarázni. Például amikor Afrikába mentünk, felfüggesztették a háborút, mert az ott élők szerették volna látni Pelé játékát. Abbahagyták a háborút, szinte hihetetlen… Ezt kizárólag Istennel nem lehet megmagyarázni. Amikor befejeztük a meccset, folytatták a harcot.
















