Ha egy átlagembert megfoszt élete nagy hazugságától, akkor megfosztja a boldogságtól is.
Aki önmagának hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé, azért pedig, hogy szeretet hiányában is elfoglalja magát és szórakozzék, átengedi magát szenvedélyeknek, a durva élvezeteknek, mígnem teljesen elállatiasodik bűneiben, és mindez attól van, hogy szüntelenül hazudik az embereknek is, magának is.
Léteznek emberek, akik rendkívül meggyőzően tudnak hazudni, és ez a képességük sok csalásra és szélhámosságra ad módot nekik (az ilyen emberek az ún. szélhámos pszichopaták, ahogyan német elmegyógyászati iskolák nevezni szokták őket).
Sosem lehet tudni, miről derül ki utóbb, hogy nem igaz. Minden történet teli van sánta kutyával.
Azt hiszem, olyan önáltatások és hazugságok között élünk, hogy abban a pillanatban, amikor egy valóságos kijelentés megüti a fülünket, aránytalanul vagy igazságtalanul sötétnek érezzük.
A képzeletszülte koholmányokat megcáfolja az idő, és jóváhagyja a természet ítéletét.
A megfelelően adagolt igazság, segít eladni egy jó hazugságot.
Aki azt akarja, hogy mindenki szeresse, sokat kell hazudnia.
Ha vannak az életnek nagy igazságai, akkor azok a hazugságok mögött rejtőznek.
Ha az igazság mindössze arra jó, hogy az emberek gondolkodásának és beszélgetésének témája legyen, akkor nem igazán ér többet a hazugságnál.
Látni fogják, mindig szenvedélyesen szerettem az igazságot. Olyannyira, hogy sokszor hazugsággal kezdtem, s így ültettem el az igazságot azok fejébe is, akik nem ismerik varázsát. Nem fognak elítélni, ha látják majd hogyan könnyítettem barátaim pénztárcáján valamely szeszélyem kielégítésére; ezek a barátaim ködlovagok voltak, és én tápláltam bennük a reményt, hogy terveik valóra válnak, ám ugyanakkor abban is reménykedtem, ha lóvá teszem őket, kigyógyulnak esztelenségükből. Vagyis azért csaptam be őket, hogy megokosodjanak ; és nem éreztem bűntudatot, mert nem a kapzsiság vezérelt. Kedvteléseimre fordítottam pénzt, s az máskülönben olyan célokat szolgált volna, melyek természet rendje ellen valók. Bűnösnek akkor tartanám magam, ha most gazdag volnék. Semmim sincs; mindent elkótyavetyéltem; ez megvigasztal és igazol. Esztelenségekre szánták a pénzt; én pedig céljától eltérítve a magam esztelenségeire fordítottam.
Lehet-e ott igazság, ahol nem lehet hazudni? Lehet-e ott igazság, ahol nincs kétség, kételkedés?
A mocskos tükör, amelybe minden egyes nap belenézel, megmutatja az igazat – akkor miért hazudozol még mindig önmagadnak?
Sokszor érzem, hogy hülyének néznek bennünket, akiknek bármit mosolyogva a szemébe lehet hazudni, és „törvényesen” ellopni az utolsó fillérjét is.
A rigó mást és máskor nem is mondhat, mint amit mond, és egy madár sem, egyetlen élőlény sem mondhat mást, mint amit érez, csak – igen –, csak az ember.
Óvd magad, annak látszani, ami nem vagy. Törekedjél való nagyságra, ha magadban erőt érzesz; de színlett nagyságot mutogatni, gyalázatnak tartsd. E színlés a hazugság minden fajai közt legundokabb. Színlett nagyság mutogatója az oroszlánybőrbe öltözött szamárhoz hasonlít.
