501 idézet
Már fiatal korunkban gondolni kell, hogy a halált semmibe vegyük; ezen felkészülés nélkül senki sem élhet nyugodt lélekkel. Mert hiszen bizonyos, hogy meg kell halni, és nem bizonyos, hogy épp a mai napon-e. Aki tehát a minden órában leselkedő haláltól retteg, hogyan tud kiegyensúlyozott lélekkel élni?
Tombolnak bennem az érzések. Erre az élményre a világon mindenkinek szüksége lenne. Alattad a vadító kékség, az élet, feletted már csak a végtelen feketeség terül el. Egyszerűen hihetetlen volt. Egy szempillantás alatt magad mögött hagyod a Földet, és csak a sötétség marad. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy talán a halál is hasonló lehet. Egy másodperc alatt elsötétül a világ, megszűnik a fény. Felfoghatatlan és hátborzongató.
– ámuldozott űrutazásáról Shatner
Általánosan elfogadott tény, hogy a harcos hitének ereje a halál kételyek nélküli elfogadásában áll.
A köztudatban az él, hogy a busi élet lényege a halálra való felkészülés. Pedig a halál nem csak a busik életére korlátozódik. Akár pap, akár nő, akár paraszt vagy akár alacsonyabb rangú is az ember, ugyanúgy lennie kell kötelességtudatának, ugyanúgy találkozhat a szégyennel, de ugyanúgy el kell fogadnia a halált is.
Rohan az idő. A kegyéből élők vagyunk egy darabig, értsd: vádlottak és elítéltek. Aztán meghalunk, de pár évig még jelen vagyunk azok számára, akik ismertek, hanem aztán hamarosan újabb változás jön: a halottakból rég halottak lesznek, senki nem emlékszik már rájuk, elnyeli őket a semmi; csak a ritka kevesek nevét őrzi az emlékezet, de mivel minden hiteles tanú, minden valóságos emlék kivész, bábokká változnak…
A gyógyulás néha fájdalmasabb a haldoklásnál.
A lélek a halál után negyvenkét napon át bolyong. Nyugalmat keres. Válaszokat keres.
Ki ragyogni látod életed csillagát,
Halljad a természet hathatós szavát!
A gyenge és erős, féltékeny és a hős
Meghal egyaránt…
Halála az a léleknek, ha tudattalanná válik. Emberek meghalnak, mielőtt beáll a test halála, mert a lélekben a halál fészkel. Lárvaszerű piócák ők, akik kísértetekként járnak-kelnek, holtak, de még mindig szívják a vért. Ez egy neme a halálnak… Eltávolodhat az ember a problémáitól, csak annyi kell, hogy elég sokáig ne vegyen tudomást róluk. Elfuthat előlük, de ez a lélek halála… Nézzenek csak körül egy szálloda halljában – maszkokat fognak látni. Ezek a holt lelkek többnyire állandóan úton vannak, hogy elmeneküljenek a problémák elől; űzöttnek látszanak, és álcájuk mögé rejtik félelmüket.
Mindnyájunknak meg kell küzdenie a megsemmisülés természetes folyamatával. Semmi sem állandó – a tested megöregszik, a legjobb barátod befejezi a sulit, és másik városba költözik, a Stacey Brooks háza előtt álló fa, amelyikre gyerekként mindig felmásztál, kidől egy viharban. A szüleid meg fognak halni. Minden változik – felemelkedik, aztán elsüllyed. Senki és semmi nem immunis az univerzum entrópiájára.
A „halál”, amitől megváltást nyerünk, mindig a múlt, az üdvözülés pedig az idő varázslata alóli megszabadulás. Ez tüstént megfosztja az élet elengedhetetlen részét képező fizikai halált a maga sajátos borzalmáról, mivel az elme többé már nem ég a folytatás, az emlékek végtelen felhalmozásának lázában. A fizikai halál immár az örök megújulás eszközeként fogja fel. Nem csupán az élet étellé alakulásáról van szó, hanem az emlékek, a múlt kisöpréséről is, amely múlt, ha határtalanul halmozódna tovább, kimondhatatlan monotónia érzésébe fojtana minden teremtett életet. A fizikai halál az önmagamnak nevezett emlék-komplexum akaratlan végpontja – az időm vége. A valódi és örök Önvaló azonban nem hal meg a halállal – ama paradox okból kifolyólag, hogy akarja a „halált” és a „véget” örökkön örökké, ennélfogva minden pillanatban „új”. […] Kevésbé jelképesen kifejezve a valóság világa örökkévaló, mindig végéhez ér, mert nincs jövője, és mindig új, mert nincs múltja sem.
Hallgatom halk szuszogásod, ez most minden örömöm,
az ember oly tehetetlen, ha a kaszás áll a küszöbön.
Miért sétáljon a saját halála felé az ember, ha autóval is mehet?
Mindennel elkések. Mindig is azt akartam, hogy a végrendeletemben benne legyen: amikor meghalok, a koporsó fél órát késve érkezzen, az oldalára pedig arany betűkkel legyen ráírva: „Bocs, hogy késtem.”
Azon tűnődöm, vajon van-e élet a halál után, és ha igen, felváltják-e a húszasomat?
Akivel nem végez kard vagy éhínség, azt elviszi a dögvész, úgyhogy kár is megborotválkozni.
Azon tűnődöm, vajon van-e halál utáni lét, és ha van, lehet-e sörözni ott?
A jó embereknek szép haláluk van.
