Elszégyelltem magam, hogy én talán nem is írtam, nem is köszöntem meg a tanáraimnak, és attól kezdve igyekeztem leveleket írni és megköszönni. Úgyhogy mindenkitől tanulhatunk, még egy kisiskolástól is, sosem késő. Lehet, hogy gondoljuk, de elfelejtjük a tanárainknak megmondani, hogy milyen fontosak voltak a mi életünkben. Pláne a mi korunkban, nyelték a krétát és nagyon szorgalmasan felkészültek, a kémiatanárom szemléltetett, bemutatott kísérleteket, mi meg elfelejtjük megköszönni. Fontos lenne, hogy ők is tudják, milyen fontos volt, amit tettek.
A hála legritkább tünemények közé tartozik, szintúgy egyes személyekben mint a nép sokaságában. (…) Minden jó, amit más az emberiséggel teszen, reád is, mint emberre háramlik; azért tégy jót te is, hogy tetteid az egészre s az egész által az egyesekre jótékonyan háramoljanak. (…) Háláért tenni jót, uzsorástól is kitelik. Mert ki tettéért valamit kíván, nem csuda, ha annak mértékét is meghatározza, s tettére tetszés szerint tesz kamatot. Az ily tevő, legtöbbször csak hálátlant csinál, s később bűnösnek hiszi maga iránt az emberiséget, s annak gyűlölésére szívét teljes joggal véli felhatalmazottnak.
Rendkívül hálás vagyok azokért a körülményekért, amelyeknek köszönhetően általában békén hagytak, és így lehetőségem nyílt, hogy ezen inkarnációm céljának megfelelő irányba fejlődhessek.
Az alapvetően hálás szemléletmód – ha még a látszólag rossz dolgokért is hálásak tudunk lenni – egészséges életmódhoz vezet.
Nagyon hálás vagyok azért, hogy művészettel, zenével foglalkozhatok, mert olyan dolgokat tudok magamból kiénekelni, ami miatt más három hónapig jár terapeutához. Nagyon fontos, én is járok, de a zene nagyon sokat segít, hogy az emberben ne gyűljenek fel a nehézségek.
Álljunk meg egy percre, és adjunk hálát, hogy ott van a párunk, a házastársunk mellettünk, és töltsünk minél több időt vele, mert az élet rövid. Bánjunk vele jól, mert egy nap nem lesz ott mellettünk. Én megtanultam: élni és szeretni kell minden nap, úgy, mintha az az utolsó napunk lenne.
Mindig jó érzés, ha elismerést kapsz, de sokkal hálásabb vagyok azért, mert egészséges vagyok, és még mindig tudok filmeket készíteni. Ez tesz a legboldogabbá.
Ha hálásak vagyunk azért, amink van, emelkedik az energetikai rezgésünk. A magasabb szintű energiánk magas szintű tapasztalásokat vonz be, és ezáltal létrehozza a szeretet dominóhatását.
Nem szakmai zenész szeretnék lenni. Egy gerincsérülésből felépült ember viszont egy dedikáláson átadott egy maga által készített plakettet, mondván, nem tudna újra járni, ha nem az én dalaimat hallgatta volna a kórházban.
Nagy hálával gondolok arra, ami megadatott, és kíváncsian tanulgatom ezt az új világot, például a laptop meg az okostelefon használatát. És abban bízom, hogy még lesz alkalmam valami maradandót alkotni, a Kossuth-díjamat meghálálni.
Az érvelés az, hogy, “mivel van mobiltelefonod, internet- hozzáférésed, vezetékes vized és villanyod – hálásnak kellene lenned”. Ez kódoltan annyit jelent, hogy “adj értelmet annak a helyzetnek, amelyben vagy”.
Képregényrajongóként nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok és mennyi örömöt adott nekem, hogy a Joker hangja lehetek.
Amikor átköltöztem Franciaországba minden nap sírtam. Nem a távolság miatt, hanem azért mert nagyon hiányoztak a szüleim. Nekik köszönhetek mindent.
Nagyon fontos, hogy életed minden mozzanatáért hálás legyél. Sokan csupán arra az egy dologra összpontosítanak, amit szeretnének, és elfelejtenek köszönetét mondani mindazért, amijük van. A vonzás törvénye hála nélkül nem lesz a segítségedre, mert ha nem sugárzol hálát, önkéntelenül is a hálátlanság levegőjét árasztod.
Nem könnyű mindig hálásnak maradni. Ám épp a mélyponton van leginkább szükségünk arra, amit a hála megad nekünk: perspektívára. A hála minden helyzetet átformál. Megmásítja leadott rezgéseinket, s negatív energia helyett pozitívval tölt el. A leggyorsabb és legegyszerűbb módszer a változtatásra.
Ha hálásak vagyunk bármiért, ami felbukkan az életünkben, az az egész világunkat megváltoztatja. Több jót gerjesztünk és sugárzunk ki magunk felé, ha arra figyelünk, amink van, és nem arra, hogy mit hiányolunk.
Néha annyira lefoglal minket egy hegy megmászásának feladata, hogy elfelejtünk hálát adni, amiért ez a hegy egyáltalán ott van nekünk.