A hála a tábortűzhöz hasonlatos, amely kezdetben magasra fellobog, aztán az idő múlásával egyre csökken a lángja, hogy végül kihűljön.
Aki elfelejti a hála nyelvét, sosem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal.
Azzal a mantrázással, amit sokan imádkozásnak neveznek, ami meg nem értett és át nem élt szavak, mondatok halmazából áll, és amiket oda sem figyelve elhadarsz, nem biztos, hogy oda jutsz, ahová szeretnél. A valódi ima a szívből jön, és egy egész más minőséget képvisel. Úgy hívják, egész egyszerűen: hála.
A gondolataink, a viselkedésünk és a napi tevékenységeink folyamatosan formálják agyunk struktúráját és előrejelzéseit. Ahogy ma érzed magad, az megteremti a holnapi jó érzések valószínűségét. Ha szokásoddá teszed, hogy minden reggel hálát adsz a mai napodért, egy idő után az agyad automatikusan aktiválja a hála érzését, mert a múlt tapasztalataiból azt kalkulálja, hogy ébredés után ez a tapasztalat következik.
Minden hatalmas örömbe belekeveredik a hála érzése is.
A hála mindig lefelé, a következő generáció felé áramlik: egy szülő úgy hálás a saját szüleinek, hogy a saját gyerekét felneveli.
Ha egy darab kenyér leesik az asztalról, fölveszem, megcsókolom, elfogyasztom.
Ne múljon el úgy nap, hogy hálát ne adnál a sorsnak a nagylelkűségéért, amelyben részesít, legyen az bármilyen csekély is.
A szépség minden egyes pillanatát, a jóízű nevetést és minden csókot meg kell becsülnünk. A megelégedettség minden egyes pillanata őszinte hálával tölt el.
Ma már igazán hálás vagyok azért, mert gazdag az életem. Gazdag, mert velem van a feleségem, három gyermekem és még mindig elfogadnak.
Az emberek hálája sokkal meghatározóbb, és sokkal tartósabb az aranynál, amit egy ember összeszedhet.
A háborúk történetében még soha nem tartozott hálával ilyen sok ember, ilyen kevésnek.
A hála tökéletes módja annak, hogy még több jót vonzz be az életedbe.