Az ISS-en tényleg minden öt perc be van táblázva, és elképesztően drága minden ilyen öt perc. Egy kísérlet általában csak egyszer van betervezve, ami azt jelenti, hogy ha akármilyen banális dolog miatt elrontod, akkor nagy eséllyel már nem fogsz tudni visszatérni hozzá. Ha ez így alakul, akkor elrontottad egy magyar tudósnak az álmát. Ez a legnagyobb felelősség az egészben.
Srác korunkban te belekötöttél a legkeményebb kölykökbe a grundon, de én voltam az, aki végül leverte őket. Te loptál a sarki boltból, de én kaptam a fatertól a verést. Reméltem, hogy kinövöd, hogy a „gengszterségtől keményebb leszel, okosabb és jobb”, de legbelül mindig sejtettem, hogy így végzed majd – hiába tanítottalak meg mindenre. Csakhogy, mégis a vérem vagy, és cipelnem kell a keresztedet.
-Deckard Shaw
Halálos iramban 7. (2015)
A legtöbben másokat hibáztatunk azokért a dolgokért, amik nem működnek az életünkben. A házastársunk a hibás a boldogtalan családi otthon miatt, a főnökünk a hibás a munkahelyi stressz miatt, egy idegen a hibás, amiért forgalmi dugóba kerültünk, és persze a szüleink a hibásak, amiért megrekedtünk. Mindenhol a felelősöket keressük, ez azonban nem más, mint önmagunk mentegetése. Ha másokra kenjük a felelősséget az életünk miatt, biztosan boldogtalanok leszünk, hiszen így csak az áldozatot játsszuk.
Jobban teszed, ha felelősséget vállalsz egész életedért, és nem a többieket vagy a körülményeket hibáztatod a kellemetlenségeidért. Amikor kinyílik majd a szemed, látni fogod, hogy egészségi állapotod, boldogságod, és életednek minden körülménye legnagyobb részben miattad olyan, amilyen, legyen ez tudatos vagy tudattalan.
Bármilyen durva is volt a karambol (1976-ban), szerencsés vagyok. Még tíz másodperc a pilótafülkéban, és végem. Amikor versenyző lettem, úgy döntöttem, hogy kockára teszem az életemet. De amikor az ember egy légitársaságot üzemeltet, amivel több mint kétszáz ember szeretne eljutni A-ból B-be, és soha nem érnek oda, az egészen más felelősség. Az volt életem legrosszabb időszaka.
Vállalni kell a felelősséget. A körülményeken, az évszakokon vagy a széljáráson nem tudunk változtatni, magunkon azonban igen.
Mindannyian azt szeretnénk, ha mi irányíthatnánk a saját életünket: ha mi lennénk a felelősök saját magunkért és képesek lennénk olyan döntéseket hozni, amelyek hatással vannak az életünkre. Tudatosság nélkül nincs igazi felelősség.
Tudom, ijesztően hangzik, hogy felelősek vagyunk az életünkért, de teljes mértékben ez az igazság, akár elfogadjuk, akár nem. A hibáztatás nem más, mint a hatalmunkról való lemondás. A felelősségvállalás erőt ad ahhoz, hogy változtassunk az életünkön. Ha az áldozat szerepét játsszuk, akkor a személyes erőnket arra használjuk, hogy tehetetlenek legyünk. Ha úgy döntünk, hogy vállaljuk a felelősséget, akkor nem vesztegetjük az időt arra, hogy valakit vagy valamit hibáztassunk a világban.
Az, hogy a dolgozók mennyi felelősséget hajlandók vállalni, nem annyira a szervezeti struktúrától, mint inkább a szervezeti légkörtől függ.
Sokszor a nő áldozatul esik a férfi egoizmusának, vagyis az új élet létrehozásában részes férfi nem vállalja az ezzel járó felelősséget, hanem a nőre hárítja, mintha a nő lenne az egyedüli”bűnös”. Amikor a nőnek a legnagyobb szüksége van a férfi támaszára, a férfi cinikus egoistaként viselkedik, aki kihasználja a nő gyöngeségét és szeretetét, de nem vállalja felelős kötelességét tettéért.
Rabszolgát úgy csinálnak valakiből, hogy mentesítik a felelősség alól.
A felelősség nem intézményesíthető, sem egyház, sem állam, sem iskola formájában. Mindenkinek egyenként kell vállalnia.
Ne kárhoztassuk magunkat a múlt hibái miatt, fogadjuk el a felelősséget, amivel a jövőnek tartozunk.
Amikor az ember személyes felelősséget vállal az életéért, nem gyermek többé, hanem igazi felnőtt. Nem követő többé, hanem vezér. Nem vesztes, hanem győztes. Hatalmas lépés ez az érettség felé!
Nem mindig vagyunk felelősek a történtekért, de mindig felelősek vagyunk azért, ahogy reagálunk rájuk.
Egy valamit megtanultam, amióta felnőttem, hogy sose okolj másokat a saját hibáidért.
Dr. Sara Tancredi – 2.évad 1.rész
Nem a többieket kell leállítani, hanem mindig a legkisebbet kell megvédeni.
A kollektív felelősségvállalásra meg nem tanított gyerekek nem lesznek büszkék a magyar nyelvre, a magyar kultúrára, helyette a külföldi példákat fogják majmolni.
– A rózsád azért olyan drága neked, mert nekiadtad a lelkedet.
– Mert nekiadtam a lelkemet – ismételte meg a kis herceg, hogy jól megjegyezze.
– Az emberek már elfelejtették ezt az igazságot, de te ne felejtsd el: örökre felelős vagy azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért.
– Felelős vagyok a rózsámért – ismételte meg a kis herceg, hogy jól megjegyezze.
– Elveszed, amit akarsz, mert örömet okoz. Ez nem szerelem…
– Akkor mi?
– Valami céltalan lelkesedés, amit ki akarsz elégíteni. Távol attól, ami számít.
– Mi számít?
– A bizalom, a felelősség, vállalni a döntéseid terheit egy életen át. Méltó lenni hozzájuk, és főképpen nem bántani szerelmed tárgyát.
