Aki bántó családban nőtt fel, annak a karácsony is fájdalom.
A fájdalom néha olyan, mint egy vihar, ami a semmiből bukkan fel. A legtisztább nyári reggel is végződhet égszakadással.
A legfájdalmasabb emlékek mindig ahhoz kapcsolódnak, amikor nincs kit hibáztatni, egyértelmű, hogy mi voltunk hülyék. Inkább egyes számban: ÉN VOLTAM HÜLYE.
A pillanat elkerülhetetlen, amikor az ember sebet kap az életben.
A fájdalmat és a bűntudatot nem lehet egy varázspálca suhintással eltüntetni. Ezek azok a dolgok, amiket magunkkal cipelünk, ezek tesznek minket azzá, akik vagyunk. Ha elveszítjük őket, önmagunkat veszítjük el. Nem akarom, hogy elvegyék a fájdalmamat, szükségem van a fájdalmamra!
A nők pontosan tudják, mi a fájdalom, nem tudnak akkorát puffanni, hogy ne lennének képesek leporolni magukat és folytatni, és néha bőgnek belül, kifelé meg kőkemények. Ilyenek vagyunk, ilyen vagyok én is.
Legalább próbáld ki, milyen érzés megsemmisíteni a sötét érzéseket, amelyek visszahúznak. Merd vállalni a fájdalmad, hogy végre a gyógyulás útjára léphess! El kell merülnöd a mélyben, hogy azután megerősödve kiemelkedhess belőle.
Azok, akik nem futnak el az emberi fájdalmak elől, hanem együtt érzően érintik meg őket, gyógyulást és új erőt hoznak. Ellentmondásnak tűnhet, ám a gyógyulás kezdetét a fájdalommal való szolidaritás jelenti.
A gyógyulás bizonyos szempontból annak az elfelejtése, hogy meg kell védenünk magunkat a fájdalomtól.
Ami fáj, az gyakran az ember javát szolgálja, figyelmeztetvén őt valamire, ami szükséges. Ami ellenben jólesik, a veszedelem abban rejtőzik el legkönnyebben, hízelgő módon szegődvén ellenségül.
Gyakran mondogatom: csak egy fájó szív érti igazán azt, amikor egy másik szív fáj.
Az élet legfőbb célja az érzés – érezni, hogy élünk, még ha fájdalomban is. Ez a „sóvárgó űr” hajt mindannyiunkat a vad után, ez sarkall viadalokra, ez indít útnak újra és újra, ez vezet féktelen, de mélységesen átérzett élmények hajszolására, melyeknek fő varázsereje a velük járó nyugtalanságban rejlik.
Elváláskor mindig az szenved jobban, aki marad.
A fájdalom furcsa dolog. Egy macska megöl egy madarat, autóbaleset áldozata leszel, valahol tűz üt ki… A fájdalom egyszer csak úgy jön, PUFF! Aztán kész, ott van, és érzed. A fájdalom valódi. És ha valaki látja, amint szenvedsz, annak szemében nagyon hülyén nézel ki. Úgy, mint aki hirtelen megbolondult. Nincs rá gyógymód, maximum ha ismersz valakit, aki megért téged, és még azt is tudja, hogy segítsen rajtad.
Amit nagynak, fontosnak és fájdalmasnak láttál, azon mosolyogni tudsz egy csillagos éjszakán.
A fejlődéssel járó gyötrelem sokkal kevesebbe kerül, mint a kihagyott lehetőségek fájdalma.
Egy harcos nem keresi a fájdalmat, de ha a fájdalom eljön, felhasználja azt.
Egész életem egyetlen erőfeszítés, hogy meneküljek a puszta létezés gyötrelme elől.
Mindig van, aki nagyobb fájdalommal küzd, mint mi. A hála segít átvészelnünk minden egyes napot.