A négy részből, amely az embert alkotja, test, lélek, szellem és jellem, Beethovenben a negyedik volt a legdöntőbb. Ezt szerettem legjobban: kristálytiszta, felülmúlhatatlan jellemét.
Emberismeret idézetek
Apámra egyszerűen nem lehetett haragudni, neheztelni sem. Alapvető emberi jósága és ártatlansága úgy sugárzott, mint az elemek.
Jó, ha valaki megcsalja várakozásunkat, eltér az előre kialakított képtől. Egy ember típusba sorolása a vége az embernek, az elítélése. Hogyha nincs hová besorolni, ha nem mintapéldány, már a fele meg is van annak, amit kívánhatunk tőle. Nem rabja önmagának, a halhatatlanság egy szemerjét már megszerezte.
A gátlástalanság, úgy gondolom, személyiségfüggő. Vannak, akik soha nem tesznek ilyet, és vannak, akik rendszeresen. Ez valószínűleg a szocializáció során alakul ki.
Bizonyos erdélyi embereken szoktam mosolyogni, amikor mutatják nekem, hogy az ő erdélyi fenyőfáik milyen erősek és milyen nagyra nőnek. Azt válaszolom nekik, igen, ezeket a nagy fenyőfákat a vihar pont derékban szokta kettétörni. A makacsság egy bizonyos szintig jó. De csak akkor, ha kellő rugalmassággal van ötvözve.
Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud.
A szem a lélek tükre. A szem, a tekintet hordozza az egyéniség, a személyiség legmarkánsabb jegyeit. Ha nincs szem, nincs egyéniség.
Micsoda különös illúzió azt feltételezni, hogy ami szép, az jó is!
Vallás, illúzió és álom szükséges kábítószer az ember számára. Ha nem lenne hitünk… sötét lenne a világ!
Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt. Nem fordul felénk a szerencse, sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltűnhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk.
A szokás a környezetből nő ki. Abból, hogy ugyanazt mindig ugyanúgy tesszük – abból, hogy ugyanazokat a gondolatokat gondoljuk újra meg újra. És miután kialakult, olyan, akár a cement, melyet, ha megszilárdult, nehéz feltörni.
A legrosszabb, ami az emberrel történhet, ha rosszat gondol önmagáról.
Éppen olyan ez, mint a kutyatulajdonosok! – magyarázta Solomon. – „Ó, az én kutyám soha nem bántana senkit!” Mind ezt mondja. Aztán egy szép napon azon kapják magukat, hogy azt mondják: „Ilyet azelőtt sose csinált!” – Rám nézett és látta, hogy felvont szemöldökkel nézem. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy igazán soha, senkit nem ismerhetünk. Senkit és semmilyen kutyát sem. IGAZÁN nem.
Az intelligens ember majdnem mindent nevetségesnek talál, az érzékeny ember szinte semmit.
Semmit sem tudunk. Még a velünk élő szeretteinkről sem tudjuk, mi zajlik a fejükben. Ismerjük a természetüket. Hogy mit szeretnek és mit nem. Sejtünk a vágyaikról valamit. Mégsem tudjuk, mi zajlik a fejükben.
Az emberiség egy vészesen őrült és nagybeteg faj! Ez nem kritika. Ez tény.
Az ember csak a magafajtával tud együtt élni, olykor még azzal sem; mert nehéz elviselni azt, ha a másik pont olyan, mint ő.
El tudom képzelni Don Quijotét, az elmés, nemes búsképű lovagot, amint késő öregségben a kandalló mellett olvassa Cervantes regényét, és megértő mosollyal mondogatja: Fiatalság bolondság! De nem tudom elképzelni Sancho Panzát hasonló helyzetben. Hiába, az őrültségből ki lehet gyógyulni, de a butaságból nem.
Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször rabul ejti a lelkét.
A nagy elmék jellemző vonása az, hogy kevés szóval sokat mondanak; a kis elmék képessége viszont az, hogy sokat beszélnek, és nem mondanak semmit.
