Az alkotó emberek megtanulják, amit meg akarnak tanulni, hogy rendelkezzenek az eredetiségükhöz és zsenialitásukhoz szükséges eszközökkel. Nem tudhatjuk, mennyi kreativitást öl meg az iskola a tanulást előtérbe helyező tantermekben.
Elsősorban azért nehéz őszintének lennünk a gyerekekkel, mert sokszor magunknak is képtelenek vagyunk igazat mondani. Hazudunk magunknak, hazudunk a szomszédainknak. Minden önéletrajz egy hazugság. Azért hazudunk, mert arra tanítottak minket, hogy elérhetetlen erkölcsi elvárásoknak feleljünk meg. (…) Ebből következően egész oktatási rendszerünk is tele van hazugsággal. Az iskolák továbbadják azt a hazugságot, hogy az engedelmeskedés és a szorgalom erények, s hogy a történelem- és a francia nyelvtudás műveltséget jelent.
Sok ember úgy véli, hogy a rossz filmek szülik a bűnözőket. Szerintem ez rövidlátó nézet. Erősen kétlem, hogy bármelyik film megrontott volna bárkit is. Egy film valóban sugallhat módszert a fiataloknak, de az indítéknak már jóval a film előtt benne kellett lennie. Lehet, hogy a film esztétizálja a bűnt, de ki van zárva, hogy olyan valakit csábítson a bűnre, aki még soha nem forgatott bűncselekményt a fejében.
Az isten eszméje a kultúrával együtt változik: egy pásztornépnél békés időkben az Isten a Jólelkű Pásztor volt, háborús időkben a Csata Istene, mikor pedig virágzott a kereskedelem, akkor az Igazság Istene, aki az egyenlőséget és a kegyelmet porciózta a mérlegen. Ma, a gép kreativitás korában, az Isten H. G. Wells „Nagy Hiányzója”, mert egy olyan emberiségnek, amelyik képes saját atombombákat gyártani, nincs szüksége kreatív istenre.