Az egyetlen dolog, amit az emberi természetről biztosan tudunk, az, hogy változik.
Emberismeret idézetek
Az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra, s egy új rendben mindig a régi folytatását keresik.
Ha tudjuk az illető nevét, egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy valóságos, hús-vér emberrel állunk szemben, nem pedig valami elvont ellenséggel. A név által az illető egyedülálló, kivételes egyénné válik, akinek múltja van és jövője, ősei és lehetséges utódai, győzelmei és vereségei. Az ember a neve maga, büszke rá, élete során többször elismétli és azonosul vele.
Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben.
A buta nem emlékszik és nem bocsát meg; a naiv emlékszik és megbocsát; a bölcs megbocsát, de nem felejt.
Az emberek könnyebben bocsátanak meg annak, aki téved, mint annak, akinek igaza van.
A magyarnak idegenben a legnagyobb ellensége mindig a magyar.
Az amerikai igen érdekes nép; ez az egyszerű tény irritálja mindazokat, akik nem azok.
Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát.
Az emberiség egyetlen nagy tanítómestere a történelem. A nevek, a helyszín változnak, a haditechnika fejlődik. De egyetlen dolog, csupán egy, ugyanaz marad – az emberek természete.
Mélyen és komolyan gondolkodó emberek a közönséggel szemben bajos helyzetben vannak.
Némely ember kalapáccsal verdesi a falat jobbra-balra, és azt hiszi, hogy mindannyiszor fején találta a szöget.
A sokadalomban semmi sem múlik azon, hogy ismerjük az embereket, hanem hogy adott pillanatban okosabbak legyünk azoknál, kik előttünk állnak. Bizonyság erre minden vásár és vásári kikiáltó.
Jobban ismernők egymást, ha nem akarnók magunkat örökösen egy sorba helyezni másokkal.
Aki mindenben egyetért veled, annak vagy nincs véleménye, vagy nem meri megmondani.
Az egyik azért ragaszkodik egy véleményhez, mert nagyra van vele, hogy önmagától jött rá, a másik azért, mert vesződséggel tanulta meg és büszke, hogy föl tudta érni ésszel. Tehát mind a ketten hiúságból.
Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye – sokszor alig-alig sejtjük!
Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.
Édes Istenem, sok ember nem lát a szemétől, sok meg csak azért nincs a mások véleményén, hogy ezzel is eredetibbnek lássék.
Az embereknek többre van szükségük, mint a puszta szidalomra, többre, mint hogy azt éreztessék velük, hogy hülyék és bűnösök. Többre van szükségük az Apokalipszis látomásánál. Szükségük van egy olyan látomásra a világról és önmagukról, ami ösztönzi őket.