Akinek csak a saját jövője számít, halott ember. A lelke halt meg. És az a legrosszabb. A halott léleknek még szaga sincs, még fa sem sarjad belőle, soha, egyetlen kertben sem.
Az éjszaka nem arra való, hogy utánanézzünk a dolgainknak. Aki éjszaka tényekkel bíbelődik, ahelyett, hogy a szellemekkel társalkodna, az vagy egyetemista és vizsgaidőszaka van, vagy rosszféle halott, lélekhalott.
A hízelgés csak azért nem visszatetsző, mert bár hamis, azt jelzi: valaki tart bennünket ilyen vagy olyan okból annyira fontosnak, hogy még hazugság árán is törekedjék barátságunkért – mert ez a céljuk a hízelgéssel.
Normális ugyanis az az ember, aki bármilyen feltétel mellett meg tud élni, ha az életlehetőségnek az elengedhetetlen minimuma megvan. Sokan azonban képtelenek erre: ezért nem túl sok a normális ember.
Nem azonosíthatjuk magunkat értelmünkkel; az ember nem pusztán értelmes lény, nem tud csak az lenni, és nem is lesz soha csak az. Ezt minden kultúrbonc jegyezze meg jól magának.
Sajnos kétségtelen tény, hogy az ember egészében véve kevésbé jó, mint amennyire ezt beképzeli magának, vagy amennyire kívánja. Mindenkit követ egy árnyék, és minél kevésbé testesül ez meg az egyén tudatos életében, annál sötétebbé és sűrűbbé válik.
Szakbarbárok szellem nélkül, élvhajhászok szív nélkül: ez a semmi képzeli magáról, hogy az ember mivolt soha el nem ért fokára hágott.
Mindenki arról beszél, hogy a gépek – a mesterséges intelligencia és más technológiák révén – egyre emberszerűbbek lesznek. Arról viszont semmi szó nem esik, hogy mindeközben az emberek egyre gépiesebben viselkednek.
Az emberiséget mindig is megvédte az, hogy az igazán okos, jól képzett emberek és az igazán szörnyű dolgokat tenni akaró emberek közötti átfedés általában kicsi volt. (…) Viszont attól tartok, hogy az AI, mint egy sokkal intelligensebb szereplő, megváltoztathatja ezt a felállást.
Ha megnézed a járókelőket az utcán, a legtöbben olyanok, mint az élőhalottak. Csak vonszolják magukat. Nincs bennünk élet, nincs bennük tűz, üres a tekintetük, eltűnt belőle a ragyogás, amely gyermekként még ott volt. Az, amit a legtöbb ember életnek hív, valójában csak meggyalázása annak a felbecsülhetetlen ajándéknak, amelyet kaptunk.
Ami pedig engem illet, bizony jobb, ha magamra maradok, oly fokú az emberek gátlástalansága, hogy nincs módom védekezni ellene, a világ csupa tolvajlás, önteltség, önimádat, megbecstelenítés, mások eredményének elorzása, pedig hát a természet nagyon szép.
Putyin nem egy őrült. Nem is démon. Ő egy “hideg rendszer” szülötte és túlélője. A KGB-é, a szovjet hatalmi gépezeté. Egy olyan világé, ahol az érték nem az ember, hanem az irányítás volt. Ahol az élet ára nem számított – csak a rendszer stabilitása.
Rohadtul unalmasak az emberek. Mindenhol a Földön. És csak még több rohadtul unalmas embert szaporítanak. Mekkora horror ez az egész! A Föld csak úgy nyüzsög tőlük.
Ez a legkülönösebb az emberben… A fontos szavak csak akkor jönnek a nyelvére, amikor már nem tudja őket kimondani.
A zsenik Isten szemével néznek.
De csak akkor, ha éppen zsenik.
Hétköznap esendő, zavaros emberek.
Tudod, ez valahogy így van: ha nagyon nagy bajban vagy, ha nagyon nagy szükséged van arra, hogy valaki segítsen rajtad, akkor az embereknek mindig más dolguk van. Hiába mondod, hogy neked nem kell egyéb a világból, csak ez. Hiába ígérsz oda mindent a segítségért: nem kell az embereknek a minden. Senkinek sem kell az a minden, amit cserébe fölkínálsz azért az egyért. Csak egy egészen kevés valami kell, és más dolguk van.
Na, hát ilyenek az emberek, na. Sokfélék. De egyik se sokkal rosszabb, mint a másik, hidd el. Csak úgy csinálnak.
Kerüld, messzire kerüld el azokat, akik aszerint ítélik meg az embert, hogy milyen nyelven beszél. Vagy milyen templomban imádkozik, vagy milyen jelvényt visel a gomblyukában. Az ilyen ember lelke bomlik már, mint az állati hulla, és gyűlölettel fertőzi meg maga körül a levegőt. S végül fuss, menekülj az okos gyűlölet közeléből. Ez a legveszedelmesebb és nincs ellene orvosságos szer. A tárgyilagosságba bújtatott gyűlölet. A megfontolt gyűlölet. Az emberségesnek látszó, a megértő gyűlölet. Amelyik így kezdi: igaz, hogy ők is emberek, de… Ha ilyennel találkozol, fuss, mintha szemedet vették volna. A szent gyűlölködők gyújtják föl mindig a világot.
Milyen furcsa, hogy a világ így emberek nélkül olyan csöndes és olyan békés és olyan szép. Csak éppen az ember nem akar békében élni, nem akarja a csendet és elfut a széptől. Milyen különös is az ember. Szaladgál ide-oda a földön, mint egy nagy, kártékony féreg, óriási mérges hangya, mindent lerág, mindent eltapos, még a magafélét is, még önmagát is.
Némely ember mérföldeket halad téves irányba, anélkül, hogy elfáradna. Aztán mikor csak néhány lépést kell tennie, hogy jó ösvényre jusson, akkor sokallja. Hiába, ilyenek vagyunk mi, emberek.