Az ember sokkal jobban megbecsüli az olyan dolgot, amiért várnia, küzdenie és szenvednie kellett.
Vannak, akik szórakozásból olvasnak, és vannak, akik műveltségüket akarják olvasmányaikkal gyarapítani; de én a harmadik olvasóra gondolok, arra, akinek az olvasás életfunkció és ellenállhatatlan kényszer – csak ez az igazi olvasó.
Az őrült mindig előnyben van. Kétszer olyan agyafúrt, mint egy normális ember.
Vannak emberek, akik csak valaki ellen tudnak szeretni. Annak a jajszava löki őket a másik felé, akit elhagynak.
Szeretem azokat a történeteket, ahol még a legellenségesebb figurákban – úgy értem, a pokol tüzén pörkölődő fazonokban is – van valami szimpatikus vonás.
Az összes bölcs ember – akiktől volt szerencsém tanulni és együtt dolgozni velük – közös jellemzője, hogy gyermeki tulajdonságokkal bírnak, és könnyed a szellemük. Kapcsolatban vannak az élet napos oldalával, mert képesek az élet sodrába beilleszkedni.
Vegyük például az utcát, ott, ugye, észrevettem azt a különös tényt, hogy az emberek nem előre nézve, normálisan, hanem oldalazva, abnormálisan közlekednek, mert valamennyien, kivétel nélkül ki vannak facsarodva a kirakatok felé, azaz észleltem és kívül helyeztem magam a tényen, hogy olyanok közt élek, akik képtelenek ellenállni a tulajdonszerzés delejes erejének, és ez meg is látszik rajtuk, ugyanakkor viszont néha magam sem bírtam megállni, hogy oda-oda ne nézzek olykor-olykor ezekre a kirakatokra, sőt hogy a hányingerrel küszködve be ne menjek magam is egyikbe-másikba, s vegyek ott, mondjuk, a fejemre egy új kalapot.
A dolgok nem azért fordulnak jóra, ha jóra fordulnak, mert az embernek valamiféle elképzelése van arról, hogy mi lenne a helyes a jövőre nézve, hanem attól fordulnak a dolgok jóra, hogy az embernek helyes elképzelése van a jelenről, mégpedig olyan elképzelés ez, amely nem pusztán neked jó, hanem jó mindenkinek, azaz nem árt senkinek, tehát jó általában.
A bunkóság globalizálódása évről évre és egyre elképesztőbben sikeres. Sikerességét mutatja, hogy hihetetlen sok ponton kezdi ki a bunkó azt, ami nem az, s ebből olyan világ formálódik, ahol mind nehezebb elválasztani egymástól őket. A bunkóság ebben a mi posztmodern utáni korszakunkban is ellenállhatatlannak tetszik.
A pontosság az egyik legfontosabb erény, amit a sikeres emberek a magukénak mondhatnak.
Ami ellen vehemensen tiltakozom: amikor az ember felsőbbrendűnek tartja magát az állatoknál.
Számomra az ember legsúlyosabb bűne a kegyetlenség. Ha elfogadjuk, hogy egy élőlénynek vannak érzései, amik között a fájdalom is szerepel, s ha ennek tudatában mégis szándékosan bántjuk őt, minden esetben bűnösök vagyunk. Legyen szó akár emberről, akár állatról, ha megtesszük, magunkat aljasítjuk le vele.
Az emberek olyanok, akár a teafilter: nem tudhatjuk, milyen erősek, amíg forró vízbe nem dobjuk őket.
Mert nem az a nagy kérdés, hogy az embernek rossz modora van-e, vagy jó modora, az a fontos, hogy minden emberi lénnyel szemben egyforma modora legyen. Egyszóval, hogy az ember úgy viselkedjék, mint a mennyországban, ahol nincs első, második, harmadik osztály, hanem minden lélek egyforma.
Egyik ember így, a másik úgy beszél, de a mondatokat a jellem fényénél kell megítélni.
Az ember soha nem tudhatja, hogy minek örvendezzék, s miért bánkódjék. A jó magával hozza a rosszat, a rossz magával hozza a jót. Éjszakában botorkálunk, fejünk felett az, ami meg vagyon írva odafent, esztelenek vagyunk mind óhajainkban, mind örömünkben és bánatunkban.
Figyeld meg az emberek hajlamait, s észre fogod venni, hogy akadnak köztük olyanok, akik mintha elkésetten jöttek volna a világra: egy másik századból valók.
Mert az ember kénytelen-kelletlen beáll a kórusba. Mikor benyitunk egy társaságba, az ajtóban rendszerint még a képünket is a bentiekéhez igazítjuk, megjátsszuk a tréfás embert, pedig szomorúak vagyunk, a szomorút, pedig tréfálkozni szeretnénk, semmiből sem akarunk kimaradni: az irodalmár politizál, a politikus filozófiai kérdésekről, a filozófus a morálról, a moralista pénzügyekről, a pénzember szépirodalomról vagy geometriáról vitázik, s ahelyett, hogy figyelnének vagy hallgatnának, mindenki arról fecseg, amihez mit sem konyít, és ostoba hiúságból vagy merő udvariasságból valamennyien unatkoznak.
A bűn csak időnként bántja az embereket, a bűn szembeötlő látszata szüntelenül.
Athénban híg a levegő: némelyek úgy vélik, ettől olyan éles eszűek az attikaiak.