Jöhet bárki, bármit a kezedbe adhat, ha nem vagy elég erős, el fogod veszíteni, mert nem a tiéd. Nem dolgoztál meg érte, nem a te könnyeid vannak benne, és nem téged edzett. Az csak valami, amibe beleülsz, amit elfogadsz, mert nincs más, meg egyébként is ez a könnyebb út. Van, akinek ennyi jut – de csak azért, mert nem hisz magában eléggé, és nem mer szembenézni azzal a kellemetlen érzéssel, ami csak amiatt van, mert fél, hogy valamit rosszul csinál. Legyél te az, aki mer, aki bátor, aki mer hibázni.
A legjobb elfogadni azokat a dolgokat, amiken nem változtathatunk.
A megértés, elfogadás olyanok, mint az erős szelek, melyek bármilyen sötét felhőtömeget feloszlatnak.
Ha az ember békében akar élni önmagával, az elfogadás nagyon fontos. Sőt, elengedhetetlen.
A beletörődés egy olyan állapot, amikor egy ember tehetetlennek érzi magát abban, hogy megváltoztassa a jelen pillanatot. Az elfogadás viszont megszünteti a szembenállást, feloldja a feszültséget, melyet a „nem akarom” érzés vált ki.
Ha az ember elgondolkodik valamin, ha fontolóra veszi, mit tehet, és töpreng rajta, az gyakran az első lépés az elfogadás felé.
Az elfogadás nem azonos azzal, hogy mindent eltűrünk, hanem mélyreható megértése annak, hogy szülőként nincs szükség sem gyermeked, sem saját érzelmeid, gondolataid, cselekedeteid véleményezésére.
Még az egész életen át tartó feltétel nélküli szeretetnek is vannak hullámhegyei és -völgyei. Az elfogadás gyakorlása véget nem érő lehetőségek tárházát adja, hogy kitárd a szíved és örömmel fogadj mindent, ami érkezik.
Az élet egyetlen pillanat. Az elmúlt pillanatot már nem tudjuk megváltoztatni, dacolni, küzdeni ellene hiábavaló. Bármi is történt, már megtörtént. Amikor megjelenik az elfogadás, felgyulladt a tudatosság fénye bennetek, eltűnik a pillanattal szembeni ellenállás.
Egyszerű, mégis nehéz elfogadni a valóságot olyannak, amilyen… pedig csak kiindulópont az elfogadás, ahonnan elrugaszkodva küzdeni lehet egy másféle valóságért.
A feltétel nélküli elfogadás a legnagyobb élmény, amelyet egy ember átélni képes.
Kamaszkorunkban Marlo Thomas arról énekelt nekünk, hogy fogadjuk el egymást és a másságunkat. De közben felnőttünk, és most mást dallamot éneklünk. Már nem ünnepeljük egymás életre szóló döntéseit, hanem minősítjük. Az elfogadás tényleg csupán gyerekes dolog lenne? Vagy akkor gondolkodtunk helyesen? Mióta nem adjuk szabadon önmagunkat?
A halál elfogadására négy lehetőség kínálkozik. Az első egy írás, amit végrendeletnek is hívhatunk. A másik lehetőség: amikor a szeretteimmel egy ilyen éles helyzetbe kerülök, akkor dönthetek úgy, hogy nem menekülök el a helyzet elől. Harmadik lehetőség: elmegyek önkéntes segítőnek egy kórházi osztályra, ahol elmenőket ápolnak… Így kezdődik a halál elfogadása. Negyedik lépés: adott esetben beszélek róla. Mert bármilyen elfogadás csak akkor jön létre, ha én arról indulatok, harag, düh, frusztráció, kétségbeesés nélkül tudok beszélni. Hangosan és békében, először önmagamnak, majd másoknak.
Az elfogadás egy borzasztó nehéz folyamat. Amikor nemcsak elfogadom, hanem önmagamba befogadom az általam megélt negatívumot. Elfogadom a kiejtett szavakat. Ez az a folyamat, amikor a kimondott szó vérré válik. Brutális fájdalommal jár. Érzi a bőrén mindazt, amit eddig is sejtett, de nem akarta megélni. Ami késik hölgyek (urak), az nem múlik!
A személyes elfogadás az, amelynek során valakit barátunkká, szerelmünkké fogadunk annak ellenére, hogy számos tulajdonságát szívesen nélkülöznénk.
Az „elfogadás” nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét.
A türelem kulcsai az elfogadás és a hit. Fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak, szemléld reálisan magad körül a világot. Bízz magadban és döntésed irányvonalában.
Nagyon sok ember azt hiszi, hogy az elfogadás egyet jelent azzal hogy „hát nem tehetek mást, bele kell törődnöm a dologba”. Ez azonban valójában nem elfogadás! Az elfogadás szó egy békés, mosolygós állapotot takar, amelyben nincs harag, nincs feszültség. Ott béke van. Belső béke és mosoly.
Az emberek egyik leghatalmasabb szükséglete az, hogy tartozzanak valahová. Az elfogadás és az elutasítás a társas lények egyik legnagyobb jutalma, illetve büntetése.
Az elfogadás olyan, mint a termékeny talaj, ami lehetőséget ad az apró mag számára, hogy azzá a virággá váljon, amivé fejlődni képes.