Az embereknek két igazán nagy kincs adatik meg az életükben: a teremtés és az idő, s ha ezeket nem becsülik meg, vagy nem használják bölcsen, az eredmény mindig szenvedés lesz.

Egy idő után minden ember ráébred arra, hogy az egy helyben rekedtségnél jobb bármilyen lépés. Ugyanis bármerre is indulsz el, biztos lehetsz abban, hogy tapasztalatokkal leszel gazdagabb.

Az élet mindent megad neked, amire csak szükséged lehet. Csakis rajtad múlik, mit hozol ki belőle! És ugyanígy, mindent elvesz, amire szükséged van ahhoz, hogy – akár iszonyú fájdalom árán is – megtanuld azt, amit tudnod kell.

Minden pillanat az eljövendő percek szülőanyja. A pillanathoz való hozzáállása dönti el, milyenné formálja a következő perceket, napokat, hónapokat, s az, hogy mennyire becsüli meg, amit a kezében tart.

Minden álom annyit ér, amennyit hajlandóak vagyunk áldozni érte, s ha találunk az életben valakit, akivel nem csak az örömben, de a küzdelemben is osztozunk, akkor azt nevezhetjük boldogságnak.

Az álmok olyanok, hogy ha hajlandóak vagyunk mindent megtenni értük, szinte napról napra egyre szilárdabb, kézzelfoghatóbb valóság lesz a gondolatok s vágyak izzó tömegéből.

A változatosság éppoly sokszínű, mint az emberi természet. Azonban egy idő után mindenki ki akar lépni a kényelmi keretei közül, és kipróbálni valami újat.

A megértés, elfogadás olyanok, mint az erős szelek, melyek bármilyen sötét felhőtömeget feloszlatnak.

A beletörődés egy olyan állapot, amikor egy ember tehetetlennek érzi magát abban, hogy megváltoztassa a jelen pillanatot. Az elfogadás viszont megszünteti a szembenállást, feloldja a feszültséget, melyet a “nem akarom” érzés vált ki.

Az élet egyetlen pillanat. Az elmúlt pillanatot már nem tudjuk megváltoztatni, dacolni, küzdeni ellene hiábavaló. Bármi is történt, már megtörtént. Amikor megjelenik az elfogadás, felgyulladt a tudatosság fénye bennetek, eltűnik a pillanattal szembeni ellenállás.