Soha ne nézzél hátra
soha ne pazarold az idődet egy kifordult barátra.
Vagy arra a lányra
aki nemegyszer átba**ott, mégis ugyanúgy bánja.
Nem érdekel más
nem érdekel holnap majd mi lesz.
Mert egy új nap vár
felejtsd el a múltat, ne emlékezz!
Legfontosabb miben sok ember bízik
hogy a szív a helyén legyen mindig.
Ami számít az tényleg ott bent van
nem a pénz mitől mindened megvan!
Az csak egy eszköz, egy billenő támasz
ne kérdezd miért, ott a szívedben a válasz.
Gyere állj fel, és a célodat érd el.
Mert csak egy életed van, ezért éljél
Bármilyen nehéz az akadály ne féljél.
Törjél előre, tegyél fel mindent,
mutasd meg, hogy egy oroszlán lakozik itt bent.
Ez a világ beteg olyan, mint te,
A szomszéd beteg olyan, mint te,
Te is beteg vagy olyan, mint én,
De mégsem vagyok olyan, mint te.
Ha elhagy is minden remény,
Akkor sem változhat vízzé a vér.
Legyek inkább üldözött,
Mint áruló, latrok között.
A haza minden előtt!
Én Uram, csak arra kérlek,
Vigyél hírt a kétkedőknek,
Ne apadjon ki a forrás,
Add, hogy legyen gyermekáldás.
Szülessenek ezerszámra,
Mesés, szép Magyarországra,
Mint tavaszi vadvirágok,
Honfiak és honleányok.
Telnek-múlnak, elszállnak az évek…
Megfordulok és ha visszanézek,
Visszanézek, nézlek téged.
Ha más nyelvén kell szóljak,
Nem lesz, mit daloljak,
Ha más nyelvén kell írnom,
Eltépem papírom,
Ha más nyelvén kell éljek,
Pusztuljak el végleg,
Ha más nyelvén kell hinnem,
Verjen meg az Isten!
Egy gúnyám, egy csizmám, mégis gazdag vagyok,
mert biz én magamnak magam parancsolok,
hegyeken, völgyeken keresztül kószálok,
ott, ahol megállok, szerencsét próbálok.
Anyám keze az irgalom,
tíz ujja tíz virágszirom.
Apám ökle az igazság,
ütötte mások asztalát.
Érintésük arcomon,
a halálomig hordozom.
Meséld el, milyen voltam,
hogy éltem, hogy daloltam,
segíts, hogy emlékezzem,
kit szerettem?
Mondd azt, hogy minden rendben,
nincs baj, és nem kell félnem,
s én majd behunyt szemmel
emlékezem.
Ha az ajtót nem nyitja rám senki,
ha a szívem lassabban kezd verni,
ha a számon nem megy már le étel,
csak miénk lesz az éjjel,
még együtt alszunk el.
Hej tulipán, tulipán,
sóhajtásod messze száll,
sebes szárnyán visz a szél,
hallják meg, hogy van remény.
Túl minden álmon, túl az ismeretlenen,
egy ajtót nyitottak neked és nekem.
Hol két világ összeér, harangok kondulnak,
a menny és pokol bennünk egybeolvadnak.
Most, hogy meg kéne végre pihennem,
most, hogy fáradtnak érzem mindenem,
talán még egyszer jónak kéne lennem,
aztán jöjjön, aminek jönni kell.
Visszavár hazád, és mindent megbocsát.
Karjába zárja rég elkóborolt fiát.
A széllel küldi el az otthon illatát,
A fenyvesek dalát, a folyók zúgását,
És minden magyart hívó vezérlő csillagát.
Nem látlak én téged soha, soha, sohasem,
Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem.
Nevedet hiába mondom, könnyemet hiába ontom,
A harcok mezején, valahol tőled távol…
Nem voltam jó, nem voltam rossz,
Azt kaptam mindig, ami jár,
És örültem annak, hogy ismertelek,
És ismertél te is talán.