Ha más nyelvén kell szóljak,
Nem lesz, mit daloljak,
Ha más nyelvén kell írnom,
Eltépem papírom,
Ha más nyelvén kell éljek,
Pusztuljak el végleg,
Ha más nyelvén kell hinnem,
Verjen meg az Isten!
Egy gúnyám, egy csizmám, mégis gazdag vagyok,
mert biz én magamnak magam parancsolok,
hegyeken, völgyeken keresztül kószálok,
ott, ahol megállok, szerencsét próbálok.
Anyám keze az irgalom,
tíz ujja tíz virágszirom.
Apám ökle az igazság,
ütötte mások asztalát.
Érintésük arcomon,
a halálomig hordozom.
Meséld el, milyen voltam,
hogy éltem, hogy daloltam,
segíts, hogy emlékezzem,
kit szerettem?
Mondd azt, hogy minden rendben,
nincs baj, és nem kell félnem,
s én majd behunyt szemmel
emlékezem.
Ha az ajtót nem nyitja rám senki,
ha a szívem lassabban kezd verni,
ha a számon nem megy már le étel,
csak miénk lesz az éjjel,
még együtt alszunk el.
Hej tulipán, tulipán,
sóhajtásod messze száll,
sebes szárnyán visz a szél,
hallják meg, hogy van remény.
Túl minden álmon, túl az ismeretlenen,
egy ajtót nyitottak neked és nekem.
Hol két világ összeér, harangok kondulnak,
a menny és pokol bennünk egybeolvadnak.
Most, hogy meg kéne végre pihennem,
most, hogy fáradtnak érzem mindenem,
talán még egyszer jónak kéne lennem,
aztán jöjjön, aminek jönni kell.
Visszavár hazád, és mindent megbocsát.
Karjába zárja rég elkóborolt fiát.
A széllel küldi el az otthon illatát,
A fenyvesek dalát, a folyók zúgását,
És minden magyart hívó vezérlő csillagát.
Nem látlak én téged soha, soha, sohasem,
Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem.
Nevedet hiába mondom, könnyemet hiába ontom,
A harcok mezején, valahol tőled távol…
Nem voltam jó, nem voltam rossz,
Azt kaptam mindig, ami jár,
És örültem annak, hogy ismertelek,
És ismertél te is talán.
Lesz itt minden, ígérem, ha felkelsz egy napon,
meglátod, ha odasétálsz, s kinézel az ablakon.
Utazgatunk, elmegyünk, csavargunk majd, te és én,
csak egyet tegyél meg nekem, gyógyulj fel a kedvemért.
Hallgatom halk szuszogásod, ez most minden örömöm,
az ember oly tehetetlen, ha a kaszás áll a küszöbön.
Nekem meg volt egy gádzsim Kapolcson
olyan, akit senki sem kap olcsón,
kapós volt, elkaptam a platóson, azt mondta szeret,
én meg hagytam, hogy hadd oltson..
Előbb előttem kéne, legyenek az emlékek,
ahhoz, hogy hátat fordítsak.
Mint a barack, körtepálinka; denatúr’ a vérben
Koholt hazug áhítat; az alkohol de nagy úr!
A lelked a dallam, a tested a ritmus, az elme az rím, ez zenebuddhizmus.
Drágám, a koporsóra nem kell piros rózsa,
csak szólj muternak legyen gondja egy csokor mikrofonra!
Majd mindenki belebőg, tele sír-verselve
egy kis szelet temetőt, míg készülők a nagy talkshow-ra,
ahol Jézus a host, s Mária koktélt oszt.
Te is bűnös vagy kartárs; már annyi a karmád,
hogy nincs hova inkarnáld. Túl sok volt az előzőbe,
most meg itthagynád a csomagmegőrzőbe?