Szerintem csapnivaló manapság a beszédkultúra, egyre rosszabbul beszélnek az emberek magyarul.
Szerintem egy férfinál a duma a leglényegesebb. Ha az jó, akkor már nem kell, hogy szép fiú legyen az illető. Legfeljebb az első pillantásnál. Beszélgetni kell tudni, és ha elég érdekeset mondasz, akkor minden lányt leköthetsz.
Én olyan családi környezetből jövök, ahol az volt a szokás, hogy van öt dolog, amiről kultúrember nyilvánosan nem beszél. A magáéról, ha akar, talán, de az sem egy illő dolog, a máséról viszont végképp nem. A vallás, a származás, a politikai hovatartozás, a családi státusz és a pénz. Ez az öt dolog az, amit kultúrember nyilvánosan nem hoz elő. Se azt, hogy nős, se azt, hogy férjezett, se azt, hogy elvetélt, hogy hány abortusza volt, hogy ő fekve szereti vagy állva, hogy mennyi van a bankszámláján, vagy hogy a férje négyezerrel többet keres vagy kevesebbet. És most nézze meg, hogy ezen az ötön kívül talál-e más témát, amiről a magyar közéletben szó van. És akkor tessék elindulni megnézni, hogy hogyan állunk a kulturált magatartással.
A kimondott szó önálló életet él, olyan hatást is kiválthat, amelyre a kimondó nem is gondolt volna.
A szó a tökéletes smink a valóságon, a nyelv a legfontosabb kozmetikai eszköz, amivel bármit át lehet festeni igazsággá.
Szeretek beszélni, de alapvetően nem az a típus vagyok, aki magától állandóan szerepelne. Inkább az elemző, a mindent átlátó és a mindenre külön figyelő. Jól érzem magam akkor is, amikor valaki mellettem viszi a szót.
Olyan előadásban, amelyben mindenki ordít, azt hallják meg, aki csöndesen szól.
Ha valaki azon van, hogy mederbe fogja a vitát, az emberek eltérnek a tárgytól, s egyre újabb és kínosabb dolgokkal hozakodnak elő.
Ha az ember meg akar győzni valakit, ne a megfelelő érvekben bízzon, hanem a megfelelő szavakban.
Rá fogsz jönni, hogy mindent, amit mondani akarsz, ki lehet fejezni pozitív módon. Csak arra gondolj, hogy mit akarsz, és azt is fogod kapni.
Az lenne a jó, ha egyetlen nyelv sem tartalmazna tagadó szerkezeteket – ne legyen „nem tudom”, „nem sikerül”, stb. Csodálatos volna, ha ezek a dolgok eltűnnének az emberi nyelvekből.
Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani.
A nemes ember szerény a szavaiban, de tettei nagyobbak a szavainál.
A nemes ember mértéktartó beszédében, de kitűnik tetteivel.
Azt hiszem, szónoki készségem társaimmal való civakodás közben már itt némi iskolázottságra tett szert. Egyike voltam a kis fõkolomposoknak.
Nyelvi változtatásokat végrehajtani csak egy nép legnagyobb gondolkodói hivatottak! Az előző korban csak egyvalaki lehetett ilyen: Schopenhauer! Csak a lángész tudja lemérni, hogy miként lehet a rendelkezésre álló szavakkal kifejezni egy gondolat szárnyalását!
Tudom, hogy az emberek megnyerésére az élő szó hatásosabb az írottnál. Minden mozgalom nagyarányú kifejlődését elsősorban a nagy szónokoknak köszönheti, nem a nagy íróknak. Mégis szükség van arra, hogy egy tan alapvető gondolatait az egység és egyöntetűség kedvéért mindörökre papírra vessük.
Szinte kivirulok, amikor a szív dolgairól, érzelmekről és kapcsolatokról beszélek nagy közönség előtt. Valami történik közöttem és a beszélgetőtársam között. Legyen bárki, érzem őt, ahogyan azt is, hogy viszonozza feléje kibocsátott rezgéseimet.