Az Arsenalnál tanultam meg, hogy edzőként folyton olyan helyzetnek vagyunk kitéve, mintha orosz rulettet játszanánk: a kezdő sípszó előtt belehelyezel egy golyót a tárba, a meccs közben meghúzod a ravaszt, és reménykedsz, hogy a fegyver nem a rossz pillanatban sül el.

Gyakran elképzelem, melyek lesznek halálom után az első szavaim Istenhez. Meg fogja kérdezni, mit kezdtem az életemmel, miként éltem le. Azt válaszolom neki, hogy meccseket próbáltam nyerni! Valószínűleg egy kicsit csalódottan fogja konstatálni: „Ez minden?” De elmagyarázom neki, hogy meccseket nyerni nem is olyan könnyű, mint amilyennek tűnik, és hogy a futball óriási szerepet játszik emberek millióinak az életében, nagyszerű közös élményeket lehet szerezni általa, örömöt és bánatot egyaránt.

Ha egy játékossal beszélünk, minden negatív kritikára jusson három pozitív visszajelzés, hogy ezzel is ösztönözzük a fejlődésére; nem szabad megszámlálhatatlanul sok célt felsorolni: bőven elég egy vagy kettő; végezetül pedig: mindig gondosan válasszuk ki a megfelelő helyet és időpontot, akármiről is van szó.

Elmondtam én nekik nem egyszer, hogy a sikerük abban rejlik, hogy újra és újra elvégeznek minden edzésmunkát, de arra álmaimban sem gondoltam volna, hogy mindezt ekkora buzgalommal teszik. Sehol máshol nem találkoztam ilyen mértékű tenni akarással. Nagoya volt az egyetlen hely, ahol trükköket kellett bevetnem, hogy eldugjam a játékosaim elől a labdákat, nehogy széthajtsák magukat edzés előtt.

Az értékeink természetesen az eredményeinkben is megmutatkoztak, de alapvetően a létezésünk pilléreit jelentették: ahogy viselkedtünk, ahogy kommunikáltunk.

A barátaimnak azzal szoktam tréfálni, hogy a fű, a tömött stadion pályájának füve, amely képes eldönteni egy meccs sorsát, és amelynek állapotára annyira mániákusan odafigyeltem az Arsenalnál, hogy minden reggel elbeszélgettem a klub kertészével, nos: a fű az én drogom. Nevetni szoktak rajta, holott nagyon is igaz. Ez az én drogom.

Én nem rugdosok sem öltözőajtókat, sem macskákat, sőt, még futball-újságírókat sem.

Gerard Houllier, a Liverpool FC trénere mindenre nyitott és szenvedélyes ember. Én éppen az ellenkezője: önfejű és ostoba. De néha éppen az ostoba viselkedés eredményez győzelmet.