Kétségtelenül hajlamos vagyok túlbecsülni a futball metafora-értékét, és akkor is előhozakodom vele a beszélgetésben, amikor semmi köze a témához. Most már hajlandó vagyok például elfogadni, hogy a futballnak valóban nincs köze a falklandi háborúhoz, a szüléshez, az ózonréteghez, a fejadóhoz stb. stb.
De kérdezzük, józan ész-e az, midőn valaki mondja; neked nem szabad beszélned, vagy csak úgy szabad beszélned, mint én akarom. Az igazi józan ész azt mondja: hogy az ily kívánat bolond kívánat, tehát nem józan ész súgja.
A beszéd ne legyen túl hosszú; a kezdő szónok szerénysége rövidségben nyilvánuljon meg…, de semmiképp se szerénységi frázisokban, mentegetőzésekben, amelyek unalmasak is, és amelyeket nem is tekintenek őszintéknek. Ha van mondanivalód, jogod is van azt elmondani; ha nincs, ne mentegetőzzél, hanem hallgass.
Hja! ha azok az üres nagyszavak nem volnának, melyeknek kongása miatt nem hallják a csepphullást, a mely sziklát váj.
Nem tartom tanácsosnak némely dolgokról sokat szólani, gyakran a napvilág sugarai közül egyetlen egy sugár adja meg a dolognak világosságát, mely azon bizonyos pontra hull, mely pontot ismerni kell.
Az az előadó, aki előre megírja és betanulja beszédét, csak idejét, erejét pazarolja és veszélybe sodorja magát. Egész életünkben spontán beszélünk, soha nem állítjuk össze előre a mondatokat. Gondolataink vannak, és ha azok világosak, a szavak olyan természetesen és öntudatlanul jönnek, mint légzéskor a levegő.
A beszédkészség egyenes út az érvényesüléshez. Az embert előtérbe állítja, és lehetővé teszi, hogy fejjel a tömeg fölé emelkedjék. És azt az embert, aki jól tud beszélni, rendszerint minden vonatkozásban tehetségesebbnek hiszik, mint amilyen valójában.
Ha a vita valamilyen jelentéktelen apróság körül folyik, vagy vitatársunk makacsul kitart valószínűtlen igazsága mellett – jobb másról beszélni.
Ha negatív dolgot mesélünk valakinek, az olyan személyes interakció, amely tipikusan bizalommal teli intim helyzetben zajlik, például egy közeli baráttal, akiben megbízhatunk, és aki a beszélgetés során a kölcsönösség jegyében majd szintén megoszt magáról valamit. Ebben a helyzetben kellemes érzelmeket élhetünk át: az empátia, a másik iránti tisztelet, a megértés, a közelség mind megjelenhet. Azonban ha mindez online felületen történik, akkor egyáltalán nem biztos, hogy kölcsönös jóérzésekre lehet számítani.
Az online beszélgetés körülményei nem feltétlenül kívánják meg, hogy alkalmazkodjunk azokhoz a társadalmi szokásokhoz, melyek a valódi életben keretezik a viselkedésünket.
Nem lehet elméleti szinten megtanulni beszélgetni. Azt gyakorolni kell a valóságos életben. Mert másképp fest, mint az az online kommunikáció, ahol nincsenek betartandó szabályok, csak a pillanatnyi nárcisztikus vágyak.
Az a jó, ha vannak nívósabb gondolatok és lazább sorok is a szövegben. Figyelek rá, hogy emberközeli szövegeket írjak, olyan nyelven, amit a mindennapokban is használok. Ebbe pedig belefér a szleng is meg a káromkodás.
A Paul Street-csatorna miatt felvettem egy bizonyos beszédstílust, de a színpadon nem lehet hosszú körmondatokban beszélni, ott pár szóban kell frappánsnak lenni. Ezt még tanulom.
A gyerekek lelkét kell megérteni ahhoz, hogy jól beszélj hozzájuk.
(Joseph Goebbels: Napló – 1933. május 1. – Kaiserhof)
Minél többet vitatkoztam a zsidókkal, annál inkább megismertem beszéd és harcmodorukat. Mindenekelőtt az ellenfél butaságával számoltak, és ha azután minden kötél szakadt, maguk tettették a butaságot. Ha mindez nem használt, akkor egyszerűen nem értettek meg semmit, vagy pedig pillanatok alatt egy másik témára ugrottak át. Magától értetődő dolgokat tárgyaltak, amelyek helyeslését azonban rögtön más jelentős dolgokra vonatkoztatták, hogy azután ismét visszavonuljanak és ne tudjanak semmi bizonyosat.
Nem szeretek sokat beszélni magamról. Nem is tudom. Ugyanaz, mintha magamat nézném a filmen, kényelmetlenül érzem magam tőle. Szeretek színészkedni. Imádom ezt a részét, de beszélgetni, interjúkat adni nem az erősségem.
Egy indulattal kimondott mondat lelki tőr lehet a másik szívében. Hiába nem gondoltuk komolyan, hosszú távon mégis sebződést indíthat el, eltávolodást.
Nem szoktam rágyúrni a vulgaritásra. Megvárom, míg magától tör a felszínre.
A felnőtt kor egyik ismérve, hogy a szavak egyre teljesebb értékűvé válnak a számára. Minél műveltebb, annál maradéktalanabbul jelzi számára a szó a mögötte rejtőző fogalmat.
Engem minden szó börtönbe zár,
Mert én minden szót hallottam már,
Hát némulj meg velem, hisz beszélni szinte fáj.
