Attól még nem fulladsz meg, ha egyszerűen vízbe ugrasz; csak akkor fulladsz meg, ha nem jössz a felszínre.
Amikor valaki megtalálja az útját, nem szabad félnie. Elég bátornak kell lennie hozzá, hogy rossz lépéseket tegyen. A csalódás, a vereség, a csüggedés mind-mind Isten eszköze, hogy általuk megmutassa nekünk az utat.
A szerelem is akkor mutatkozik meg, ha bátran harcolunk érte. S ha elég bátrak voltunk, és megtaláltuk, végül még több szerelmet vonzunk magunkhoz.
A szeretet bátorság, és nagyobb bátorságra van szükség ahhoz, hogy valakinek azt mondjuk, hogy „szeretlek”, mint arcul ütni.
A szerelem egész biztosan megmutatja a helyes utat, de nagy bátorság kell ahhoz, hogy követni merje az ember. És ez nincs meg mindnyájunkban.
Kihúztam magam, és elindultam, hogy szembenézzek a sorsommal – miközben a végzetem rendíthetetlenül jött mellettem.
Olyan nagy ára van annak, ha teljes emberek akarunk lenni, hogy csak kevesekben van annyi szeretet és bátorság, hogy megfizesse ezt az árat. Teljesen fel kell hagynunk a biztonság keresésével, és forrón üdvözölnünk kell az élet kockázatait. Úgy kell átölelni az életet, mint a szeretőnket.
Nem az a bátor, aki nem fél. (…) Aki nem fél, az csak vakmerő, vagy meggondolatlan, vagy pedig kevés az információja a szituációról. Az a bátor, aki tudja, mi vár rá, fél, és mégis bevállalja a helyzetet, szembenéz vele, nekimegy.
Akik nem mernek kockázatot vállalni, nem méltók arra, hogy szeressenek. S minden olyan szerelem, amely nem jár kockázattal, ízetlen.
Merj féktelen lenni, amikor találkozol azzal az emberrel, akire epekedve vágytál.
Olyasmi volt ez is, amilyen az eddigi egész életem – sosem voltam elég erős ahhoz, hogy megküzdjek a rajtam kívülálló dolgokkal, hogy megtámadjam vagy lehagyjam ellenségeimet. Hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi voltam és gyenge, s az egyetlen dolog, amire képes voltam, az a kitartás. Az állhatatosság. A túlélés. Mostanáig ez elég volt. Ma is elegendőnek kell lennie. Kibírom, amíg a segítség meg nem érkezik.
Barátaim merészsége mindig azzal a hittel töltött el, hogy én is részese voltam bátorságuknak.
Mindig erőt, bátorságot és önbizalmat nyerünk, amikor szembe kell néznünk félelmeinkkel. Azt kell mondanunk magunknak: „Átéltem ezt a szörnyűséget. Most már elboldogulok bármivel, ami csak jöhet.” Meg kell tudnunk tenni azt is, amiről azt hisszük, képtelenek vagyunk rá.
Amint előrehaladunk az életben, mindinkább rájövünk, hogy a legritkább bátorság: gondolkodni merni.
A szív útja a bátorság útja. Magunk mögött hagyjuk a múltat, és engedjük, hogy megérkezzen a jövő.
A világban nincs hely a gyáváknak. Készen kell állnunk a megpróbáltatásra, a fájdalomra és a halálra – a miénk nem kevésbé nemes, csak mert nem kíséri dobszó, amikor kimenetelünk mindennapi küzdelmeink csataterére, és nem fogad üdvözlő tömeg, amikor megtérünk mindennapi győzelmeink vagy veszteségeink színteréről.
Az érzelmek arra valók, hogy másokkal megosszuk őket; az erő és a bátorság olyan fegyver, amely ha helytelenül élünk vele, könnyen ellenünk fordulhat.
Tanultam valamit azon a napon: azt, hogy nem lehet mindig elmenekülni. Kár, hogy pont azon a napon haltam meg.
Ha elveszed a szerelmestől a bátorságot, elmegy és szerelmét siralomban önti ki.
Az igazi bátorság: ha tanú nélkül is megtesszük, amit mások szeme láttára megtennénk.