Én nem vágyom a túlvilágra. Úgy értem, elvileg sem. Azt gondolom, hogy ezt az Isten sem kívánja tőlünk. Nem akarlak bántani, nem írom, a te Istened. Nekem nincs Istennel semmi bajom, nem gyűlölöm, hogy nincs.
Ateista idézetek
A hitetlenség erősebb a hitnél, mert az érzékekre támaszkodik.
Aki teljesen ateista, az a legteljesebb hithez vezető lépcső utolsó előtti fokán áll (aztán vagy túllép rajta, vagy nem), de a közönyösnek nincs semmilyen hite, legfeljebb a gyarló félelme, az is ritkán: csak ha érzelmes az illető.
Nincs Isten, üvöltik egyre hangosabban a tömegek; ezáltal az ember is értéktelenné válik, tetszés szerinti mennyiségben meggyilkolható, mert semmi.
Úgy vélem, hogy Magyarországnak elsősorban nem a pénztelenség a legfőbb problémája, hanem az istentelenség, amelyből aztán sorra ágaznak ki a különböző társadalmi bajok.
Még mindig nem hiszek igazán Istenben, nem hiszek egy valós lényben, akinek tervei vannak velünk és kis feladatokat bíz ránk, mint a Cserkészet, hogy érdemjelvényeket nyerjünk az Élet Nagy Kirándulásán.
Ahhoz, hogy létezzen pusztulás és újjászületés, lennie kellene lentnek és fentnek. Lent és fent viszont csupán az emberi agy szüleménye, és csakis az illúzió hazájában létezik. Minden ellentét, fekete és fehér, jó és a rossz csalóka ámítás csupán.
Ötéves korunkban azt kérdezzük:
– Miből lett az asztal?
Tizenöt éves korunkban:
– Miből lett az ember?
Huszonöt éves korunkban:
– Miből lett az Isten?
És mindenkor elfogadjuk, hogy:
– Az asztalt az asztalos csinálta.
De már az emberre azt mondjuk, hogy:
– Magától keletkezett.
Az Istenre meg azt mondjuk:
– Nincs.
Nem vagyok rabszolgája egy olyan istennek, aki nem is létezik.
Isten nem létezik. Az istenségek a primitív kultúrák válaszai a természeti jelenségekre.
A leghitetlenebb szofisták is inkább Isten létét tagadják, mint azt, hogy ő minden tökéletesség, minden tudás és minden szeretet eszménye és megvalósulása. Márpedig hogy adhatna a tökéletesség életet a rossznak, a tudás a hazugságnak, a szeretet a gyűlöletnek és romlottságnak? Az ördög léte csupán mese az emberiség gyermekkorából, abból az időből, amikor a természet világának rontása és csapásai láttára a föld félénk gyermekei azt hitték, hogy két isten van, két teremtő és mindenható szellem, az egyik minden jónak, a másik minden gonosznak forrása; két szinte egyenrangú elv, hiszen Iblisz uralmának számtalan évszázadokig kell tartania, és csak az egek magasságában vívott rettenetes harcok vetnek neki véget.
A vallásos szenvedés egyrészt egyben tényleges szenvedés, másrészt tüntetés tényleges szenvedés ellen. A vallás az elnyomott lények sóhajtása, szív a szívtelen világban, és lélek a lélektelen körülményekben. A népek ópiuma.
Egy ateista, aki kereszttel hessegeti a vámpírokat, igazán szánalmas látvány.
Ha józanul nem hiszel semmiféle istenben, most mégis ott motoszkál benned valamiféle hála – ajándékot kaptál, és nincs kinek megköszönni.
Ateista voltam, mielőtt rájöttem, hogy én vagyok az Isten.
Hiszem, hogy ha volna Isten, kevesebb rossz volna a földön, hiszem, hogy ha a rossz jelen van a földön, akkor e felfordulás vagy Istentől ered, vagy Isten nem tudja meggátolni; márpedig nem félek olyan istentől, aki vagy gyenge vagy gonosz, szemébe nevetek, kacagom ostorát.
Az az Isten, akit valónak hiszel, egyrészt tudatlanság, másrészt zsarnokság terméke; amikor az erősebb rabigába akarta hajtani a gyengébbet, bebeszélte neki, hogy Isten áldását adta láncaira, amannak pedig már annyira begyepesedett az agya a sok nélkülözéstől, hogy el is hitte neki. Valamennyi vallás erre a mesére megy vissza, úgyhogy éppoly megvetésre méltó mind, akárcsak a forrásuk, nincs közöttük egy sem, melyről ne ordítana messziről, hogy szemenszedett hazugság; mindegyik tele van olyan misztériumokkal, melyekbe belesápad az ész, olyan tantételekkel, melyek megcsúfolják a természetet, idétlen ceremóniákkal, melyek kacajra fakasztanak.
A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van -, hogy nem létezik.
