Az emberi faj fejlődésében nagy haladás lesz, ha gyümölcsevőkké válunk, és a húsevők eltűnnek a Föld színéről. Attól a pillanattól kezdve, ha a véres húslakomákat és a hábórúkat legyőztük, minden lehetséges lesz a bolygónkon.

Sok hibád van ugyan, de lehetőséged is, hogy legyőzd őket; mert benned olyan képességek vannak, amelyeket sem az oktatás, sem a munka nem adhat; megvan benned az, amit sem a rossz tanácsok, sem a rossz példák el nem vehetnek, a szent tűz… a lángész lobogása! Ez a tűz, sajna, semmit sem világít meg, a lángész terméketlen marad… mert látom a szemedben, ahogy a hangodból is éreztem, hogy nem ismered az igazi művészetet, nem hiszel a nagy mestereknek, nem tiszteled a nagy alkotásokat; a dicsőséget szereted, csak a dicsőséget, és azt is csupán önmagadért.

A leghitetlenebb szofisták is inkább Isten létét tagadják, mint azt, hogy ő minden tökéletesség, minden tudás és minden szeretet eszménye és megvalósulása. Márpedig hogy adhatna a tökéletesség életet a rossznak, a tudás a hazugságnak, a szeretet a gyűlöletnek és romlottságnak? Az ördög léte csupán mese az emberiség gyermekkorából, abból az időből, amikor a természet világának rontása és csapásai láttára a föld félénk gyermekei azt hitték, hogy két isten van, két teremtő és mindenható szellem, az egyik minden jónak, a másik minden gonosznak forrása; két szinte egyenrangú elv, hiszen Iblisz uralmának számtalan évszázadokig kell tartania, és csak az egek magasságában vívott rettenetes harcok vetnek neki véget.

Egy kevéssé tetszetős arc egyre jobban elveszíti a tetszés képességét. Aki hordozza, közönyös lévén a többieknek, önmaga iránt is közönyössé válik, nemtörődömsége kiül az arcára, és egyre jobban taszítja mások tekintetét. A szépség viszont állandóan figyeli, díszíti, óvja, szemléli, és talán így is mondhatjuk, egy folyton előtte lebegő, képzeletbeli tükörbe vetíti magát. A rútság elfelejti és elhagyja magát. De kétféle rútság van: amelyik szenved, és a düh meg az irigység fegyverével tiltakozik a külvilág véleménye ellen: ez az egyedüli, az igazi rútság; a másik viszont jámbor és gondtalan, belenyugszik sorsába, nem kerüli és nem hívja ki az ítéletet, és így, ha a szemnek nem, legalább a szívnek tetszik.

A szerelem, a hit, a kölcsönös tisztelet, ha mindez nincs meg a házasságban, ugy nem egyéb az, mint rabszolgaság, gyalázat és kétségbeesés.

Az első szerelem félénk gyermetegségével képes lerombolni a legeszélyesb előrelátás számitásait.