Ne hagyd az álmok jussát,
szebbeket álmodik a bölcsnél a bolond!
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság.
Az ember sosem szűnik meg álmodni. (…) Létezésünk során számtalanszor előfordul, hogy álmaink viharosak, és vágyaink beteljesületlenek, de szükségünk van rá, hogy tovább álmodjunk, különben meghal a lelkünk.
Ahogy öregszem, egyre inkább hiszem, hogy csak az álmaink maradandók.
Múlt éjszaka azt álmodtam, hogy megettem öt kiló vattacukrot, és amikor felébredtem, nem volt meg a párnám.
Nem akarom magam túl erősen megcsípni, mert nem akarok felébredni, és arra eszmélni, hogy ez az egész csak egy álom. Képzeld csak el: reggel ötkor arra ébredek, hogy valaki megráz és azt mondja: „Gyerünk Arnold, kezdődik a műszakod az acélgyárban!”
Minden álom magában hordozza a kockázatokat, különösen a kudarcok veszélyét. De engem nem tántorít vissza semmiféle kockázat!
Akiről álmodom, nem létezhet, és ha nem létezik, nem hasadhat meg a szívem.
Mutasd meg azt, ki nem kerget ábrándokat, s én mutatok egy boldog embert. Ám az ember igazán csak álmában szabad, így van ez rég, s örökre így marad.
Mindenkinek megvan a maga időgépe. Ami a múltba röpít, az az emlék, s ami a jövőbe visz, az az álom
Ha valakinek nincsenek álmai, nincs többé értelme annak, hogy éljen. Álmodnunk szükséges, még akkor is, ha álmainkban megsejtjük a valóságot.