A galamb is csak úgy örül
A kedves kikeletben,
Ha szerelmes párja körül
Búgdozhat a ligetben.
Állatos idézetek
Szégyellje magát, aki nem engedi be a birtokára a mosómedvéket egyetlen éjszakára sem. Még inkább szégyelljék magukat az emberkéz alkotta szelek gyártói, akik számtalan rétisas halálát okozták. Valakinek még a pillangókat is el kell kapnia, hogy aztán tűvel átszúrva bekeretezze.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Egyszer, mikor a Balatonban úszkáltunk, sok katicabogarat találtunk a víz tetején, fulladozva. (Vagy én hittem, hogy fulladoznak.) Az ujjamra vettem egyet-kettőt, és kivittem a partra. De ezzel nem sokra mentem. Aztán a hajamba raktam őket, és úgy úsztam ki velük.
A jószívű emberek azért szeretik az állatokat, mert megértik tisztaságukat és nemességüket. Akiknek volt abban a kiváltságban részük, hogy kapcsolatba léphettek velük, tudják, hogy hűségük és feltétel nélküli szeretetük igazi lecke az életnek. Az állatoknak köszönhetően megtanulunk alázatosabbak, empatikusabbak és ragaszkodóbbak lenni. Felajánlják nekünk a társaságukat anélkül, hogy bármit is várnának cserébe, csak azért, hogy jól érezzük magunkat.
Az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik.
A rigó mást és máskor nem is mondhat, mint amit mond, és egy madár sem, egyetlen élőlény sem mondhat mást, mint amit érez, csak – igen –, csak az ember.
Megtanultam, hogy a saját feltételeik szerint fogadjam el az állatokat, és soha ne lépjek túl azon a toleranciaszinten, amelyet mutatnak. Mert minden megfigyelő behatoló a vadállat területére, és emlékeznie kell arra, hogy az állat jogai felülírják az emberi érdekeket.
Minél többet tanulsz a gorillák méltóságáról, annál inkább elkerülnéd az embereket.
Egyes ausztrál kígyófajok azzal ünneplik a tavaszt, hogy tömeges sze*uális aktusba bocsátkoznak, és a kicsinyeik is ekkor kelnek ki.
Most a kaszások délideje van, s leghangosabb: a harang. Ámbár csak úgy száll hozzám zengő kondulása, mintha a másvilágról jönne, mégis az ő hangja tölt be mindent. Mintha a madárhangok csak a nagy zenekar mellékszólamai volnának most, merthogy a harang dallama csendül s övé az elsőség. Még a patakmorajlás is ennek a kísérete. A sárgarigó is csak a harangkondulás zenéjét szépíti fuvolázásával. Még a hirtelenében esőt jósló zöld béka is. A parti bozót mellett cirpelő tücsök is. Minden… minden!
Ki látott valaha engedelmes tacskót? Mind azt teszi, ami neki tetszik.
Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.
Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagyborít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.
Kezdem hinni, hogy a macskák őszinték – nem igaz, hogy a macska hamis, mert hízeleg. Dehogy hízeleg, akkor simul és dorombol, ha neki van kedve hozzá. Egyébként hívhatod, szólongathatod, mintha nem is hallaná, máshová néz. Neki esik jól a hasadon dorombolni, ha nincs kedve hozzá, otthagy. Persze azért szeret és ragaszkodik, csak éppen nem hajlandó tettetni magát, egy csöppet sem udvarias. A kutya már inkább idomítható, de a macska csak félig domesztikált autonóm lény, még a szobacicusok is őriznek valamit a macskaságból.
A madárnak nincs arca a fájdalom kifejezésére, csak a szeme mutat valami elmélyülést, mielőtt megtörne, ha el kell pusztulnia.
A szépség mindenható,
Csak a szépség szül teljességet.
A holló csak nappal száll,
A bagoly csak éjjel száll,
De éjjel és nappal szárnyal a hattyú.
Soha máskor nem dereng fel olyan mély mondanivaló és annyi kölcsönös megértés, mint amikor az ember egy gorilla szemébe néz.
