az egyik legjobb dolog a macskában az,
hogy ha az ember rosszul érzi magát, nagyon rosszul,
és csak ránéz egy macskára, ahogy lazán, nyugodtan fekszik,
ahogy azt szokta,
az olyan, mintha leckét kapna abból, hogy kell túlélni az élet
viszontagságait, és
ha az ember egyszerre 5 macskát tud nézni, az
ötször olyan jó.
Még sosem találkoztam tökéletlen macskával.
Daphne sosem értette a kutyákat. A macskákat csodálattal figyelte: a saját útjukat járják, függetlenek, ravaszok, és csak ritkán mutatják ki a szeretetüket, csak ha éppen el akarnak érni valamit. A kutyák ezzel szemben teljes mértékben követelik a figyelmet, és hanyatt feküdnének bármelyik járókelő előtt, aki megvakarná a hasukat. Így nem lehet kivívni valakinek a tiszteletét.
Isten összes teremtménye közül csupán egyet nem lehet korbáccsal engedelmességre kényszeríteni: a macskát. Ha az embert keresztezhetnénk a macskával, az az embernek javára válna, ám a macskán csak rontana.
Bárki, aki bármely élőlény életét értéktelennek tartja, azzal a veszéllyel néz szembe, hogy előbb vagy utóbb az emberi életet is értéktelennek fogja tekinteni.
A galamb is csak úgy örül
A kedves kikeletben,
Ha szerelmes párja körül
Búgdozhat a ligetben.
Szégyellje magát, aki nem engedi be a birtokára a mosómedvéket egyetlen éjszakára sem. Még inkább szégyelljék magukat az emberkéz alkotta szelek gyártói, akik számtalan rétisas halálát okozták. Valakinek még a pillangókat is el kell kapnia, hogy aztán tűvel átszúrva bekeretezze.
Egyszer, mikor a Balatonban úszkáltunk, sok katicabogarat találtunk a víz tetején, fulladozva. (Vagy én hittem, hogy fulladoznak.) Az ujjamra vettem egyet-kettőt, és kivittem a partra. De ezzel nem sokra mentem. Aztán a hajamba raktam őket, és úgy úsztam ki velük.
A jószívű emberek azért szeretik az állatokat, mert megértik tisztaságukat és nemességüket. Akiknek volt abban a kiváltságban részük, hogy kapcsolatba léphettek velük, tudják, hogy hűségük és feltétel nélküli szeretetük igazi lecke az életnek. Az állatoknak köszönhetően megtanulunk alázatosabbak, empatikusabbak és ragaszkodóbbak lenni. Felajánlják nekünk a társaságukat anélkül, hogy bármit is várnának cserébe, csak azért, hogy jól érezzük magunkat.
Az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik.
Én az emberekkel gondban levő lovakon segítek.
Amikor felborul a rend a kaptárban, új méhkirálynő kell.
A rigó mást és máskor nem is mondhat, mint amit mond, és egy madár sem, egyetlen élőlény sem mondhat mást, mint amit érez, csak – igen –, csak az ember.
Megtanultam, hogy a saját feltételeik szerint fogadjam el az állatokat, és soha ne lépjek túl azon a toleranciaszinten, amelyet mutatnak. Mert minden megfigyelő behatoló a vadállat területére, és emlékeznie kell arra, hogy az állat jogai felülírják az emberi érdekeket.
Minél többet tanulsz a gorillák méltóságáról, annál inkább elkerülnéd az embereket.
Egyes ausztrál kígyófajok azzal ünneplik a tavaszt, hogy tömeges sze*uális aktusba bocsátkoznak, és a kicsinyeik is ekkor kelnek ki.
Most a kaszások délideje van, s leghangosabb: a harang. Ámbár csak úgy száll hozzám zengő kondulása, mintha a másvilágról jönne, mégis az ő hangja tölt be mindent. Mintha a madárhangok csak a nagy zenekar mellékszólamai volnának most, merthogy a harang dallama csendül s övé az elsőség. Még a patakmorajlás is ennek a kísérete. A sárgarigó is csak a harangkondulás zenéjét szépíti fuvolázásával. Még a hirtelenében esőt jósló zöld béka is. A parti bozót mellett cirpelő tücsök is. Minden… minden!
Ki látott valaha engedelmes tacskót? Mind azt teszi, ami neki tetszik.
Aki még nem hallott tücsökzenét, el se tudja képzelni, milyen hangosan és szépen tudnak muzsikálni a mezei hegedűsök.
Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.
