Az ember élete, a nagyoké s a miénk egyaránt, jó és rossz keveréke. A fájdalom az örömmel, akár a spondeus a daktilussal, mindig együtt jár.
Victor Hugo
1802. február 26. - 1885. május 22.
francia romantikus költő, regény- és drámaíró, politikus és akadémikus
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Ne nagyon felejtsük rajta a szemünket a felebarátunk feleségén, ha megannyira ingerli is a szépsége az érzékeinket! A paráznaság fölöttébb zabolátlan eszme. A házasságtörés a mások gyönyörére való kíváncsiság.
Vannak az életnek zaklatott pillanatai, amikor azt se vennénk észre, ha körülöttünk összeomlana a föld.
Az őszinte szerelem nem fárad el soha. Csupa lélek, hát nem hidegül el. Az izzó szénkatlant elborítja a hamu, de a csillagot nem.
A mosoly helyeslést jelent, a nevetés gyakran kereken visszautasít.
Egy anya számára, aki elveszítette gyermekét, az első nap soha el nem múlik. Ez a fájdalom nem fonnyad el az idővel. Hiába kopik el, hiába fakul meg a gyászruha, a szív feketesége nem oszlik el soha.
A végletes fájdalom, csakúgy, mint a végletes öröm, oly szertelen érzés, hogy nem tarthat sokáig. Az emberi szív nem élhet sokáig végletekben.
Néhány szikla nem állítja meg a folyót. Az emberi ellenállások közt az események tovább folynak, és nem fordulnak vissza.
Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal,
És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal.
Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata:
Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.
Aki élt már egyedül, tudja, milyen természetes dolog a magánbeszéd. A lenyelt szavak marják az embert. Megkönnyebbülünk, ha kikiálthatjuk kínunkat. Aki egyedül hangosan beszél, mintegy a bennünk lakó Istennel társalog.