Aki élt már egyedül, tudja, milyen természetes dolog a magánbeszéd. A lenyelt szavak marják az embert. Megkönnyebbülünk, ha kikiálthatjuk kínunkat. Aki egyedül hangosan beszél, mintegy a bennünk lakó Istennel társalog.

A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.

Az állatok nem egyebek, mint erényeink és bűneink szemünk előtt kóválygó képletei, lelkivilágunk látható kísértetei. Isten látni engedi őket, hogy elgondolkoztasson bennünket.

A barátság nem más, mint testvéri viszony férfi és nő között. Két lélek közel jut egymáshoz, de nem olvad össze: akár két ujj egy kézen. Ez a barátság.

A síkság boldog fénye villog,
a fű virít, a lomb susog.
– Ember! ne félj! tudja a titkot
a természet és mosolyog.

Nem létezik kis nemzet. Egy nép nagyságát nem a lélekszáma határozza meg, mint ahogy egy ember nagysága sem a testsúlyának függvénye.