Az ember erkölcsi kötelessége az öröm keresése annak révén, hogy önmagában érzi az istenit.
Igazi bátorság kell ahhoz, hogy az ember a szenvedélyeit kövesse.
Ha a tudomány kijelenti, hogy intuíció vagy spirituális hit útján semmi nem bizonyítható, akkor a sajtó azt elfogadja. Ha a tudomány kijelenti, hogy objektív megfigyelés nem lehetséges tudatosság révén – s a pszichikai belátást rövid úton félresöprik, mondván, hogy az legjobb esetben is véletlen megvilágosodás –, a sajtó ezzel is egyetért. A sajtó és a tudomány valójában nem tiszteli a világban megjelenő érzéseket. A kollektív megfigyelést részesítik előnyben, és a konszenzust nevezik ténynek. Mintha a tudósok és az újságírók nem engednék meg maguknak, hogy emberek legyenek. Voltaképpen ők az idegenek az emberi társadalomban, hiszen konszenzus útján olyan új, tőlük függően új embertípust akarnak kialakítani, amely nem képes érezni. Ha valaki nem „racionális” az ő meghatározásuk szerint, vagy tudományos értelemben elhajló, akkor kiközösítik.
Húszéves korom óta vagyok „ünnepelt híresség”, és többnyire olyan emberekkel érintkeztem, akiknek fontosabb volt, hogy milyen viszonyban állnak velem, mint az, hogy önmagukkal vagy egymással milyen a kapcsolatuk.
A városban az ember egyfajta szerepet játszik. A vidék békéje azonban lehetővé teszi, hogy beleolvadjak a természetbe, még ha nincs is hová mennem.
Őszinteségemnek és írásaimnak köszönhetően nyitott könyvnek tűnhetett az életem, mégis rengeteg dolgot eltitkoltam, fortélyos módokon.
Voltak múltat idéző álmaim és természetesen érzéseim a különböző korokból és helyekről. Nem tudhattam biztosan, mit is jelentenek. Csak annyit tudok, hogy egyfajta tiszta nosztalgiát éreztem azt illetően, hogy az élettapasztalat több, mint aminek manapság hisszük. Nem szívesen használom a reinkarnáció szót, mert túlságosan megterheli a vallásos és érzékelési előítélet. Még abban sem vagyok biztos, hogy a múltbéli tapasztalat a „múltban” történt.
Vajon szükséges-e a szenvedés a megvilágosodáshoz? Nem, ez régimódi életszemlélet. Nem kell, hogy a szenvedés túlhangsúlyozása a vallásokban továbbéljen a New Age szemléletében is… sem a keresztény, sem a muzulmán, sem a hindu szenvedésre nincs szükség.
Visszagondolva azt mondhatom, rendszerint a „nehezen megismerhető” férfiak vonzottak. Azok, akik szövevényes hálót fontak valódi énjük köré.
El kell érnünk a siker valamely változatát, hogy rájöjjünk, van másik változat is.
Ha nem ismerjük fel a lélek belső útját, eltévedünk, és csak részben vagyunk azok, akiknek lennünk kellene.
Úgy hiszem, mindaz, amit az öt dimenzióban fizikailag létezőnek és tapinthatónak ismerünk és gondolunk, voltaképpen egy egyidejűleg létező, nehezebben megfogható és láthatatlan energia megnyilvánulása. A szellem nagyobb frekvencián rezeg, mint a fizikai dimenzió, és ennél magasabb rendű valóság. A szellem életként mutatkozik meg a formán át.
A világ vallásainak sem magyarázni, sem kielégíteni nem sikerült spirituális szükségleteinket. Sőt, az egyház inkább megosztja, mintsem egyesíti az embereket, attól függően, hogy a kereszténységet, az iszlámot, a judaizmust vagy a buddhizmust követik-e.
Az élet minden napján vigyázni kell a testünkre, máskülönben egy reggel arra ébred az ember, hogy a teste nem engedelmeskedik. Ilyenkor aztán azt mondják: itt az öregség.
Titkos vágyam volt, hogy kipróbáljam, lehet-e ezoterikus elméleteket gyakorlati tudássá formálni, vagyis képesek vagyunk-e a spirituális kérdéseket életközelbe hozni.
Előadóművészként a közönséggel való közvetlen kapcsolatot mindig előnyben részesítettem, vagyis a színpadon jobban éreztem magam, mint egy filmstúdió védettségében. A személyes kapcsolatteremtésre szükségem van, hogy megtudjam, jól végzem-e a dolgom.
Az ősi, általam spirituális módszernek nevezett technikák megismerése, elsajátítása tanulást, munkát, komoly erőfeszítést jelentett, ám minél többet tudtam már róluk, minél több saját tapasztalattal rendelkeztem, életvezetésem, felfogásom annál eredményesebb és kellemesebb kalanddá változtatta az életemet.
Hogyan is érthetném meg a világot, az embereket, szenvedéseiket, küzdelmeiket, vagyis magát az életet, míg önmagammal sem vagyok tisztában? Önmagunk ismerete és szeretete a mások iránti megértés és szeretet feltétele.