A matematika egyetlenegy dologgal nem tud mit kezdeni: az ellentmondásossággal. Matematikai tény, hogy ha egy matematikai rendszerben akár egyetlenegy ellentmondás is van, akkor abban a rendszerben bármi és bárminek az ellentéte is levezethető, s így a rendszer tökéletesen használhatatlan. A matek nem lehet kicsit ellentmondásos. A matek vagy éterien tiszta, hibátlan, vagy tökéletesen, a velejéig romlott.
Casanovát nem azért tekintette mindenki nagy nőcsábásznak, mert ilyen irányú diplomája volt, hanem mert látszott rajta, hogy valamit nagyon tud a nőkről. Üzleti gondolkodó sem azért lesz valaki, mert elvégzett egy ilyen irányú iskolát. Pont fordítva, azért megy valaki esetleg egy ilyen iskolába, mert amúgy is mindenki érzi róla, hogy valamit nagyon tud a gazdaságról.
A legtöbben nem vagyunk vezérigazgatók, és ezt hajlamosak vagyunk azzal kompenzálni, hogy bunkó menedzsereknek tekintjük őket.
A középvezető önbizalma attól nő meg, ha úgy érzi, ismeri a jól bevált módszereket. A vérbeli döntéshozó vezető viszont eleve nem bízik a kész módszerekben, mert pontosan tudja, hogy ezek mindig tegnapi áruk, ma már valami más kell.
Valamennyien elhagyjuk időnként a jól bevált járt utat, és néha jól is tesszük!
Aki szellemileg örökifjú, azaz egész életében nyitott marad mindenre, az keményen megadja az árát: soha nem mélyül el semmiben.
Valójában a tudomány sohasem fedez fel semmi újat. Az újat mindig az emberi intuíció fedezi fel, a maga egyéni és más emberek számára nemigen követhető útján. A tudomány csak arra alkalmas, hogy az intuitíve meglátott igazságokat szigorú módszerességgel bebizonyítsa.
A világ már csak ilyen: ellentétes erők folyton változó egyensúlya tartja össze.
Az ember könnyen csinál magának egy öncsalási rendszert, ha nagyon akar valamit, ami ellenkezik az elveivel – minél okosabb valaki, annál rafináltabbat csinál, és minél butább valaki, annál kevesebb elég neki, úgyhogy ez mindenkinek megy.
A globalizáció ellen lázadni körülbelül ugyanannyira értelmetlen, mint ha valaki a genetikai kód ellen lázadna azért, mert nem tetszik neki, hogy léteznek szúnyogok.
Nem kell feltétlenül valamiben a legjobbnak lennünk a világon. Legjobb csak egyvalaki lehet, és sokan vagyunk. Ráadásul lehet, hogy végül a legjobb sem azt fogja csinálni, amiben ő a legjobb a világon.
Az emlékezés valójában az emlékek újrakonstruálása. Ahogyan nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, ugyanúgy nem tudjuk kétszer pontosan ugyanazt a gondolatot gondolni.
Egyelőre ne zavarjon minket, hogy a mémek idegélettani alapjai ma még teljesen homályosak. Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor az 1950-es éveket megelőző évszázadban beszéltek a génekről. Akkor sem lehetett biztosan tudni, hogy ez az oly sokféle jelenséget kiválóan megmagyarázó fogalom létezik-e a valóságban, vagy csak egy tisztán elméleti konstrukció.
Mindig túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
A tehetséges emberek egy részének nagyon speciális irányú a tehetsége. Ezek az emberek nem fognak kiemelkedő teljesítményt felmutatni, ha nem adatik meg nekik, hogy azt csinálják, amire a tehetségük predesztinálja őket.
A tehetség kicsit olyasmi, mint a szexepil. Ez sem jelenti azt, hogy az illető nagyon szép, sem azt, hogy valamiben nagyon eredményes, mondjuk a csábításban. Csak éppen egy bizonyos területen valami olyasmit tud, ami nem megtanítható.
Az okosak és a tehetségesek nem azért nem árulják el a titkaikat, mert féltik őket, hanem azért, mert maguk sem tudják őket.