Mindent lehet. A társadalom immunrendszere elsorvadt, önbecsülése eltűnt. Eltűnt már akkor, amikor a rendszerváltás hajnalán eltűrtük Spiró György ezen mondatát: „Jönnek a mélymagyarok, jönnek a szarból megint…”
forrás: Magyar Nemzet, 2003
Rendszerváltás idézetek
A rendszerváltásról szóló idézetek egy korszak fordulópontját és a változás erejét idézik meg. Ezek a gondolatok segítenek megérteni a szabadság, az újrakezdés és a társadalmi átalakulás jelentőségét.
Visszatekintve egészen szürreálisnak hatnak azok az évek, amikor harmincöt százalék volt az infláció, havonta autók százait lopták el Budapesten, és gengszterek robbantgattak, szóval igazi vadkeleti állapotok uralkodtak. Mégis úgy éltük meg, hogy most jön a szabadság, az új korszak.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
1989-et írtunk, rendszerváltás kezdődött mindkettőnknek. Az országnak is és nekem is.
Hiába telt el harminc év a rendszerváltás óta, még mindig sok mindent átsző a korrupció.
A újfasiszta fiatalok a rendszerváltás árvái. A mi szerencsétlen gyermekeink. Nem olyanok, amilyennek a balközép, szociálliberális sajtó szerint lenniük kellene. Nem frusztrált tradicionalisták. Nem sujtásos-vitézkötéses, népnemzeti tökfilkók. Nem a verseny és „a tudásalapú társadalom” lúzerei. Nem koldusszegény proligyerekek. Nem vallásosak. Nem múlt felé fordulók. Nem antimodernisták. Nem fogyasztásellenes puritánok. Nem műveletlenek, sőt. Nem tájékozatlanok. Már amennyire bárki művelt vagy tájékozott a korai XXI. század sötétjében.
A rendszerváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a nyugati életszínvonalat azóta is – egyre lemaradva – üldözzük, időről-időre egekbe szökik a munkanélküliség, tömegessé vált a hajléktalanság, és egy teljes generáció alapvető élménye lett a létbizonytalanság, a félelem a munkahely elvesztésétől, az alacsony nyugdíjtól, az elszálló lakásáraktól, a jövőtől.
A rendszerváltás pillanatában a hajléktalanellátásban egyedül a „Lordok háza” (a Dobozi utcai menhely) üzemelt a maga tizenhat ágyával. Azóta kiépült egy – ha nem is tökéletes, de javítható, bővíthető – intézményrendszer. A fővárosban ötezer ágy „üzemel”. 1997 elején csak Budapesten 15 éjjeli menedékhely, 30 átmeneti szálló, 11 anya-gyermek otthon, 8 „krízisszálló”, 12 népkonyha, 7 orvosi rendelő, 4 kórházhelyettesítő krízisosztály, 1 mentő, 1 mozgó rendelő, 1 röntgenbusz, 9 teajárat, 13 nappali melegedő, 8 információs bázis működött.
A rendszerváltás előtt kedvelt kelet-európai vicc volt a következő: „Kik találták fel a kommunizmust: a közgazdászok vagy a biológusok? Természetesen a közgazdászok. A biológusok előbb kipróbálták volna patkányokkal.”
„Privatizál”
A rendszerváltás előtt ez csakis azt jelentette: „magánéletet él, visszavonul (főleg kettesben) a legszűkebb magánszférába”. Nyelvtani szakszóval élve: tárgyatlan (intranzitív) ige volt, tehát nem lehetett valamit privatizálni. Ilyen mondatokban szerepelt: „ne privatizáljatok, gyertek rőzsét gyűjteni”. Nekem még nevetnem kellett 1993 körül, mikor a sarki közértre kiírták: „Boltunk privatizálás miatt néhány napig zárva tart.” Elképzeltem, ahogy a kis csintalanok hátul privatizálnak a raktárban, ahelyett hogy a kasszában ülnének.
A rendszerváltás pillanatának megszólítási zavara legfeljebb a hadseregben volt pillanatnyi, ahol zökkenőmentesen áttértek az elvtársról a bajtársra. Baj végül is volt dögivel, az elvektől pedig illett gyorsan megszabadulni, már akinek volt ilyenje valaha.
A rendszerváltás sem mehetett volna végbe ilyen sikeresen a zsidó értelmiség támogatása nélkül. Visszatérve a történelmi múltra, joggal idézhetjük fel a közös sorsunkat hirdető mondást:
„Zsidó-magyar két jó barát,
Egyik árulja, másik issza borát…”
A rendszerváltás nem hozta meg azt, amit meg kellett volna hoznia, a polgár ma kitaszított, peremre szorított gyanús elemnek számít. Meggyőződésem ugyanis, hogy a polgári réteg semmiképpen sem azonosítható az állam és a pártok kegyeit kereső kapzsi, vagy a pártoknak kiszolgáltatott szolgalelkű, államköltségen felhizlalt újkapitalista középosztállyal. Sokkal közelebb van a szocializmus középosztályához. Az egypártrendszerben a középosztályt megtestesítő szocialista kispolgár volt a rendszer legkonformistább rétege. Ide-oda hajlott és alkalmazkodott. Mi változott? Az „osztályharcot” hirdető István elvtársból, a „nemzetet” bálványozó István úr lett.
A rendszerváltás hajnalán restaurált és újra felállított Feszty-körképet az ezredforduló multiplexeken szocializálódott közönsége is ámulattal szemléli.
A susogós jogging a rendszerváltás egyik emblematikus ruhája, ha Józsika meglát egy csikktől lyukas darabot, azonnal eszébe jutnak a tanyák mellett átfejtett olajos hordók, a pancsolt borok valahol Szolnok és Szajol között, és a csatornafedelet a lovas rendőr felé hajító strandpapucsos fradisták.
Ha a rendszerváltás idején nem lehetett volna egyszerűen a jelentkezés elmulasztásával kimaradni a Magyar Szocialista Munkáspártból, hanem nyíltan be kellett volna jelenteni ezt a lépést, és aláírással is elvállalni, akkor még ma is félmillió tagja volna a pártnak.
Igazi rendszerváltás sem Magyarországon, sem Romániában nem volt. A sajtó, a kereskedelmi televíziók olyan írásokkal, műsorokkal állnak az egyszerű emberek elé, amelyek színvonaltalanságukkal, szellemi igénytelenségükkel, múltunk szándékos pocskondiázásával és nevetségessé tételével, csakis további elbutításukat szolgálják.
Nem véletlen, hogy a rendszerváltás főszereplői a tömegek, melyek érzékletes módon megtestesítik a szükségképpen megjelenő káoszt. Az egyes emberek szerepe a tömegben jelentéktelen, kivéve egyetlen egy embert. Ő lesz a vezér.
A rendszerváltás kifejezés tehát 1989-ben jelent meg a nyilvános közbeszédben. A korábbi hazai másként gondolkodók, illetve tudatos politikai ellenzékiek korábban nem használták ezt a szót. Szerepelt viszont — rendszerváltozás alakban — a sztálini és posztsztálini uralom belső kommunikációjában.
A rendszerváltás után megalakult Nemzetbiztonsági Hivatal azért tudott jó kapcsolatokat kialakítani a külföldi partnerszolgálatokkal, mert terrorvonalon igen jó információkkal, aktákkal rendelkezett.
A rendszerváltás évében az is kiderült, hogy a magyar labdarúgásban nincs meg az az erő, amely a megújuláshoz szükséges. Nem is lehetett meg, hiszen a foci olyan, amilyen a társadalom.
A rendszerváltás időszaka a Kádár-korszak végétől a demokratikus rendszerek kiépüléséig terjed, tele reménnyel, bizonytalansággal és a szabadság iránti olthatatlan vággyal.
Ebben az gyűjteményben olyan idézeteket találsz, amelyek a szabadságvágyról, a demokrácia ígéretéről, a kommunista rendszer kritikájáról, a politikai változásokról, a gazdasági átalakulásról, a társadalmi kihívásokról, a nemzeti egységről, a reményről és a történelmi fordulópontról szólnak.
Ezek a mondatok bepillantást engednek abba a komplex időszakba, amikor egy ország és egy társadalom kereste a helyét a megújuló Európában.
Merülj el a rendszerváltással kapcsolatos idézetekben, ha szeretnéd jobban megérteni ezt a sorsfordító időszakot, ha nosztalgiáznál az akkori hangulatról, vagy ha egyszerűen csak érdekelnek a történelmi eseményeket formáló gondolatok.