Az ember könnyen csinál magának egy öncsalási rendszert, ha nagyon akar valamit, ami ellenkezik az elveivel – minél okosabb valaki, annál rafináltabbat csinál, és minél butább valaki, annál kevesebb elég neki, úgyhogy ez mindenkinek megy.

A globalizáció ellen lázadni körülbelül ugyanannyira értelmetlen, mint ha valaki a genetikai kód ellen lázadna azért, mert nem tetszik neki, hogy léteznek szúnyogok.

Nem kell feltétlenül valamiben a legjobbnak lennünk a világon. Legjobb csak egyvalaki lehet, és sokan vagyunk. Ráadásul lehet, hogy végül a legjobb sem azt fogja csinálni, amiben ő a legjobb a világon.

Az emlékezés valójában az emlékek újrakonstruálása. Ahogyan nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, ugyanúgy nem tudjuk kétszer pontosan ugyanazt a gondolatot gondolni.

Egyelőre ne zavarjon minket, hogy a mémek idegélettani alapjai ma még teljesen homályosak. Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor az 1950-es éveket megelőző évszázadban beszéltek a génekről. Akkor sem lehetett biztosan tudni, hogy ez az oly sokféle jelenséget kiválóan megmagyarázó fogalom létezik-e a valóságban, vagy csak egy tisztán elméleti konstrukció.

A tehetséges emberek egy részének nagyon speciális irányú a tehetsége. Ezek az emberek nem fognak kiemelkedő teljesítményt felmutatni, ha nem adatik meg nekik, hogy azt csinálják, amire a tehetségük predesztinálja őket.

A tehetség kicsit olyasmi, mint a szexepil. Ez sem jelenti azt, hogy az illető nagyon szép, sem azt, hogy valamiben nagyon eredményes, mondjuk a csábításban. Csak éppen egy bizonyos területen valami olyasmit tud, ami nem megtanítható.

Szinte minden versenyen legfeljebb néhány versenyző reménykedhet komolyan abban, hogy első lehet. A többi versenyző valójában nem azért fut, hogy nyerjen. Hanem azért, mert verseny van. Verseny van a futók számára, és mivel én futó vagyok, ott a helyem. Futok a legjobb tudásom szerint, mintha akár győzhetnék is, de valahol a lelkem mélyén nem veszem igazán komolyan ezt az álmot, bele is rokkannék. Minden versenyen valakinek utolsónak is kell lennie – de még a legutolsó is elmondhatja magáról, hogy ott volt a pályán. Továbbra is futónak tekintheti magát. A verseny igazi vesztesei azok, akik ki sem jutottak a pályára.