Kimi Raikkönen

Sejtened kell, merre mennek a többiek. Egymásnak feszülnek a kerekek. Ha már évek óta versenyzel, elég pontosan tudod, mit fog csinálni egyik vagy másik, mivel már annyiszor láttad. Vannak, akik mellett mehetsz úgy, hogy a kerekeitek egymásnak feszülnek, mert tudod, hogy nem fog butaságot csinálni. Bízhatsz benne. Aztán vannak azok, akiknél egyáltalán nem lehet tudni. És érzed, hogy velük óvatosabbnak kell lenned. A játék szinte ugyanaz mindenütt. Ismerned kell a másik gyenge pontjait. Zakatol a fejedben lévő számítógép, kiköpi a különböző lehetőségeket, aztán kiválasztod a legjobbat. Vagy a második legjobbat.

A versenyzés akkor jó, ha soha nem tudod igazán, mi fog történni.

Hunt idejében a pilóták sokkal jobban megbecsülték egymást. Ha akkor nekimentél a másik oldalának, az az életébe kerülhetett, mert a benzintankok az autó két oldalán voltak. Most, hogy minden sokkal biztonságosabb, csinálhatsz butaságokat. Akkor nem lehetett. Azért tisztelték annyira egymást, mert tudták, hogy egy hajszálon függ az életük. Most ha valaki bevág a másik elé, nem történik semmi. Akkoriban a pilóták sokkal több időt töltöttek egymással, együtt jártak szórakozni. Biztos a halálfélelem adta ezt az összetartozást.

Tényleg kurva sokat ittam ahhoz képest, hogy autóversenyző vagyok. Mindannyiuk helyett is vedeltem, nem is egyszer. De ma már nem fordul velem elő, hogy a szezon vége utáni piálást várnám. Nem az lebeg előttem, hogy ha majd véget ér a karrierem, akkor ihatok. Megittam én már a magamét.

Nem számít, ki vezet most, nem számít, ki vezetett eddig. Az számít, ki fog vezetni az utolsó verseny után.

Szeretem a sebességet mindennel: autóval, havon, vízen. A lassúság számomra az unalom szinonimája, a gyorsaság meg az izgalomé és szórakozásé. Persze tudom jól, hogy a közúton tisztelni kell a sebességkorlátozást, a száguldozásnak a versenypályán a helye.