Sokszor a nő áldozatul esik a férfi egoizmusának, vagyis az új élet létrehozásában részes férfi nem vállalja az ezzel járó felelősséget, hanem a nőre hárítja, mintha a nő lenne az egyedüli”bűnös”. Amikor a nőnek a legnagyobb szüksége van a férfi támaszára, a férfi cinikus egoistaként viselkedik, aki kihasználja a nő gyöngeségét és szeretetét, de nem vállalja felelős kötelességét tettéért.
II. János Pál

52 idézet
1920. május 18. - 2005. április 2.
eredeti nevén Karol Józef Wojtyła, lengyel bíboros, a római katolikus egyház 264. pápája
Mi az ember? Mi értelme és célja van életünknek? Mi a jó, és mi a bűn? Honnét van a szenvedés és mi a célja? Melyik az igazi boldogsághoz vezető út? Mi a halál? Miben áll a halál utáni ítélet és az igazságszolgáltatás? Végül pedig, mi az a létünket körülölelő, legvégső, megnevezhetetlen titok, amelyből eredünk és ahová megyünk?
Bocsánatot kérni és adni mélységesen emberi és méltó dolog. Van úgy, hogy egyedül ez vezethet ki az ősrégi és erőszakos gyűlölködés zsákutcájából.
A családi közösséget sem megőrizni, sem tökéletesíteni nem lehet másként, csak az önmegtagadásra és az önátadásra irányuló komoly törekvéssel.
Annyira jelentős a szülői nevelés, hogy hiányát alig lehet pótolni. A szülők feladata, hogy Isten és az emberek tiszteletével olyan családi légkört teremtsenek, amely elősegíti a gyermekek minden irányú nevelését az egyéni és közösségi élet számára.
Az ember csak akkor lehet igazán ember, ha képes önmagát felülmúlni.
Emlékszem, hogy apámtól egy napon kaptam egy imakönyvet, benne a Szentlélekhez szóló imádsággal. Azt mondta, hogy minden nap mondjam el. Azóta minden nap el is mondom.
Az anya méhében megfogant gyermek soha nem bűnös agresszor, hanem egy védtelen lény, aki arra vár, hogy fogadják és segítsék.
Meg kell tanulnunk, hogy az életben nem az a fontos, hogy minél többet birtokoljunk, pedig a ma embere sajnos a legtöbbször ezt tekinti a céljának. Az emberi nagyság azon alapszik, hogy legyünk valakik. És úgy lehetünk valakik, hogy megfizetjük az árát, felajánlunk valamit áldozatul, valami olyasmit, ami gyakran szívünk legmélyén rejtőzködik.
Az erőszaknak és a manipulációnak vajmi kevés köze van a valódi emberi haladáshoz és az emberi méltóság védelméhez.
Szeretsz-e engem? Ez a legnehezebb kérdés, amelyet fel lehet tenni.
Az ostobaság Isten egyik adománya ugyan, de ettől még nem szerencsés visszaélni vele.
Manapság az emberek nagyon sokszor nem tudják, hogy mit hordoznak magukban, lelkük mélyén, a szívükben. Sokszor olyan bizonytalanná válik a földi élet értelme. Kételyek árasztják el az embert, és kétségbe is tud esni. Engedjétek tehát – kérlek benneteket, alázattal és bizalommal kérlek -, hagyjátok, hogy Krisztus beszéljen az emberekhez. Egyedül nála vannak az élet, az örök élet igéi.
A szeretet megnyitja szemünket és szívünket, s képessé tesz arra, hogy – számtalan, nemritkán távoli és ismeretlen testvérünk ezernyi jócselekedetével egyetemben – olyan eredeti és pótolhatatlan módon járuljunk hozzá a világhoz, amely a szeretet apró mozaikköveként az egész történelem képét megváltoztathatja.
Ahol a hazugság és hamisság magvait vetik el, szárba szökken a gyanakvás és a megosztottság.
A szabadság nem a zsarnokság vagy elnyomás hiánya. S arra sem hatalmaz fel, hogy mindig azt tegyük, ami jólesik. A szabadság alá van vetve az igazságnak, és az emberiség igazságkeresésében és az igazságban vezetett életben teljesedik be.
Az élet olyan talentum, amelyet azért bíztak ránk, hogy átalakítsuk és megsokszorozzuk, s ajándékba adjuk másoknak.