Visszatérve a „fülbajra”. A füleket [fülszövegeket] két csoportra osztom. A semmitmondókra és a félrevezetőkre.
A holokauszt nem németekről és nem magyarokról szól, hanem arról, hogy mindannyian képesek vagyunk rá. Mert ha ez megtörtént, annyit jelent, hogy mindannyian képesek vagyunk rá. Ez univerzális emberi probléma.
Orbán Viktor egyszerűen rossz politikus. Öngyilkos politikát folytat, egyszerűen rossz politikus, nem államférfi. Csak egy rossz politikus… Mindig rossz az a politikus, aki meg van győződve arról, hogy ő viszi a hátán az egész országot, hogy ő mindennek a megtestesítője. Az a politikus, aki nem tud még az udvari bolondra sem odafigyelni, akire pedig még egy abszolút monarcha is odafigyel, bukásra van ítélve.
Minden filozófusnak van egy alapértéke, amit szabadságnak neveznek. Ahol a szabadság sérül, ahol a szabadságot bármilyen formában elnyomják, ott a filozófus mindig beleszól, és mindig valami olyan mellett, ami a filozófia számára alapvető. Gondolatszabadság, szólásszabadság, jogrendszer.
Amióta lehetőségem van rá, úszom minden reggel, korábban pedig naponta tornáztam.
Amit az ember szeret, azt szereti csinálni. Életemben nem voltam fáradt. Álmos igen, de fáradt nem.
Legfeljebb bizonyos kérdésekben vagyok képes a közvélemény kisebb részét befolyásolni. Tudomásul kell venni, hogy a közvéleménynek is vannak befolyásolhatatlan részei, nem beszélve azokról, akik, ha mondok valamit, rögtön az ellenkezőjét gondolják, sőt csinálják.
Egy filozófusnak radikálisnak kell lennie, mert csak a radikális filozófia a jó.
Születésemkor apám állítólag azt mondta, szeretné, ha filozófus vagy zeneszerző lennék. Ezen később nagyokat mulattam.
Igyekszem érthető lenni a szélesebb közönség számára, ami nem sok filozófusnak sikerül, és ezt tekintem honpolgári beszédnek. Nem a tudós piedesztáljáról, nem a bölcs pozíciójából akarok beszélni. Mint honpolgár a honpolgárhoz csak Magyarországon tudok szólni.
A provokáció jót tesz az embernek, ahogyan egy éles kritika is, amit ugyan nem mindig fogadunk el, de jó az, ha tudjuk, hogy mit gondolnak rólunk. Inspirálja az embert. Egy új kihívás mindig kihoz belőlünk valamit.
Azt hittük, hogy ha hasonló gondolkodású emberek összejönnek, akkor változtatni tudnak a világ sorsán.
A filozófia egyre inkább személyes lesz, s ezt nem tekintem bajnak. Minden filozófusnak más a filozófiája, és ezért esnek szét az iskolák.
Tizenhárom és tizennégy éves korom között részese voltam egy közösségnek: négy fiú és négy lány alkotta, s ebben nagyon boldognak éreztem magam. Azóta is mindig csoportban szerettem lenni, nem kettesben.
Vannak, akik természetüknél fogva fütyülnek a veszélyre. Ezt nem tartom érdemnek. Nagyobb érdemnek tartom azoknak a bátorságát, akik félnek. Én ebben az értelemben, nem vagyok bátor, mert nem félek.
Ha az embert majdnem megölik, onnan nem fog tudni félni, mitől féljen már?
Csak azok a politikai projektek nevezhetők igaznak, amelyekről bebizonyosodhat, hogy hamisak. A szereplőknek feltételezniük kell, hogy bebizonyosodhat: hibáztak. És létezhetnek állítások – például ellenzéki pártok és mozgalmak részéről -, amelyek azt üzenik, hogy a projekt egész egyszerűen rossz. Ez az ellenzék kötelessége, mindenekelőtt az ellenzéki sajtóé. Ha nincs senki, se intézmény, se mozgalom, se sajtó, amely kimondaná, hogy az, ami folyik, az rossz, és más projektek ennél jobbak, vagy igazán jók lennének, akkor nem beszélhetünk modern politikáról, modern államról és semmiképpen nem beszélhetünk demokráciáról.
Az emberek úgy általában szeretik a szabadságot, de pontosan nem tudják, ez miben áll és milyen lehet. Ha megkérdezik az embereket, hogy szeretnek-e szabadon élni, igennel fognak válaszolni. Ha megkérdezik őket arról, hogy ők akarnak-e a sorsuk felől dönteni, akkor már más lesz a válasz, mert egy bizonyos szempontból szeretik a szabadságot, más szempontból azonban félnek tőle. A szabadság ugyanis felelősséggel is jár: mi vagyunk felelősek saját életünkért, a környezetünkért, nemcsak családunkat, hanem egész országunkat értve ezalatt.