1929. május 12. - 2019. július 19.
Széchenyi-díjas magyar filozófus, esztéta, egyetemi tanár
Igyekszem érthető lenni a szélesebb közönség számára, ami nem sok filozófusnak sikerül, és ezt tekintem honpolgári beszédnek. Nem a tudós piedesztáljáról, nem a bölcs pozíciójából akarok beszélni. Mint honpolgár a honpolgárhoz csak Magyarországon tudok szólni.
A provokáció jót tesz az embernek, ahogyan egy éles kritika is, amit ugyan nem mindig fogadunk el, de jó az, ha tudjuk, hogy mit gondolnak rólunk. Inspirálja az embert. Egy új kihívás mindig kihoz belőlünk valamit.
Azt hittük, hogy ha hasonló gondolkodású emberek összejönnek, akkor változtatni tudnak a világ sorsán.
A filozófia egyre inkább személyes lesz, s ezt nem tekintem bajnak. Minden filozófusnak más a filozófiája, és ezért esnek szét az iskolák.
Tizenhárom és tizennégy éves korom között részese voltam egy közösségnek: négy fiú és négy lány alkotta, s ebben nagyon boldognak éreztem magam. Azóta is mindig csoportban szerettem lenni, nem kettesben.
Vannak, akik természetüknél fogva fütyülnek a veszélyre. Ezt nem tartom érdemnek. Nagyobb érdemnek tartom azoknak a bátorságát, akik félnek. Én ebben az értelemben, nem vagyok bátor, mert nem félek.
Ha az embert majdnem megölik, onnan nem fog tudni félni, mitől féljen már?
Csak azok a politikai projektek nevezhetők igaznak, amelyekről bebizonyosodhat, hogy hamisak. A szereplőknek feltételezniük kell, hogy bebizonyosodhat: hibáztak. És létezhetnek állítások – például ellenzéki pártok és mozgalmak részéről -, amelyek azt üzenik, hogy a projekt egész egyszerűen rossz. Ez az ellenzék kötelessége, mindenekelőtt az ellenzéki sajtóé. Ha nincs senki, se intézmény, se mozgalom, se sajtó, amely kimondaná, hogy az, ami folyik, az rossz, és más projektek ennél jobbak, vagy igazán jók lennének, akkor nem beszélhetünk modern politikáról, modern államról és semmiképpen nem beszélhetünk demokráciáról.
Az emberek úgy általában szeretik a szabadságot, de pontosan nem tudják, ez miben áll és milyen lehet. Ha megkérdezik az embereket, hogy szeretnek-e szabadon élni, igennel fognak válaszolni. Ha megkérdezik őket arról, hogy ők akarnak-e a sorsuk felől dönteni, akkor már más lesz a válasz, mert egy bizonyos szempontból szeretik a szabadságot, más szempontból azonban félnek tőle. A szabadság ugyanis felelősséggel is jár: mi vagyunk felelősek saját életünkért, a környezetünkért, nemcsak családunkat, hanem egész országunkat értve ezalatt.
