1940. október 28. -
Kanadában élő, magyar származású pszichoterapeuta
Megfigyeltem, hogy a legtöbb ember, aki terápiába jön hozzám, megszégyenülten ül velem szemben. Mélységesen szégyelli magát. Márpedig ez azt jelenti, hogy nem fog megváltozni. Miért? Mert ha azt gondolom magamról, hogy „én ilyen és ilyen vagyok”, akkor tutira nem fog történni semmi. így nem lehet megváltozni. Hiába kérdezgeti bárki is, miért nem csinálsz valamit másként. Persze, hogy így szól a válasz: „Nem, nem, én ilyen vagyok.”
Ha túl nagy feladat az, amit meg kell tennem önmagamhoz képest, akkor szorongok. Ha túl kevés, akkor unatkozom. A flow a szorongás és az unalom között az a pici út, ahol se nem szorongok, se nem unatkozom – ez a boldogság.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. Az időpontja nem biztos. Nem tudhatod sem a sajátodét, sem azokét, akiket szeretsz. Ezek tudatában fel kell tenni a kérdést: hogyan éljek? Az én magamnak adott válaszom erre az, hogy ha valamit csinálni akarok, azt MOST csináljam, ha valamit mondani akarok neked, azt MOST mondjam, mert tíz perc múlva már lehet, hogy egyikünk nincs itt.
Ahhoz, hogy hatékonyan változtassak az életemen, a kapcsolataimon, a környezetemen, tisztában kell lennem a valósággal, tiszteletben kell tartanom, el kell fogadnom úgy, ahogy van.
Alkoholista nincs, csak léteznek olyan emberek, akik inkább isznak, mint hogy mást csináljanak.
Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát. Egy jó dialógus szeretettel teli, amiben sem a másik nem tudja, mi a tuti, sem én, de ha jóindulatúak és őszinték vagyunk, megjelenik közöttünk az igazság. Nagy élmény.
Hallgasd meg, hogy mit mond a szíved. Vannak olyan vágyaink, amiket belénk injekcióztak. Amiket más akart, hogy mi vágyjunk. Sok olyan vágyunk volt, amire valaki azt mondta, nem jók, és száműztük őket valahova messzire. A szívünk pontosan tudja, hogy mit akarunk, és mit nem akarunk. Ha az egysejtű organizmusok tudják, mit akarnak, akkor te is tudod!
A szüleink szerettek volna szeretni minket, csak nem tudták, hogyan.
A tökéletességre való törekvés azért van, mert nem hiszünk a szeretetben.
Van-e értelme az életnek? Hála istennek, nincs! Mert ha lenne, akkor mindenkinek tudnia kellene, mi az, és komolyan kellene vennünk! De szerencsére nincs! Akkor tehát szabadok vagyunk, hogy mindannyian egyenként magunknak kreáljunk értelmet.
Senki sem kicserélhető, senki sem helyettesíthető. A szeretet eltűnik, ha általánosítunk, ha személytelenítünk.
Minél többen hallgattok, annál fontosabb, hogy csak arról beszéljek, ami fontos.
Van-e élet a börtön után? Sokak számára nincs. A legtöbben szabadulás után újra ugyanott kötnek ki – erőszak, árulás közepette.
Ha én valakit szeretek, akkor biztos, hogy nem fogom őt megszégyeníteni. Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak. Ez a minimum ahhoz, hogy én azt mondhassam, hogy szeretlek. Mert ha azt mondanám, hogy nem tudnálak bántani, az hazugság. Vagy én akkor egy hatalom nélküli senki vagyok. Tehát hogyha azért nem bántlak, mert nem tudlak bántani, az nem jelenti azt, hogy szeretlek. De ha tudnálak bántani, és elhatároztam, hogy nem foglak soha, akkor szeretlek. Ha én azt ismételgetem, hogy én szeretlek, szeretlek, szeretlek, és közben bántlak, akkor mégsem szeretlek. És hogyha megszégyenítelek, akkor sem. Akkor bántlak. A bántás szerintem nem lehet szeretet. Az én szókincsemben az egy bántás.
A trauma egy olyan esemény, ami annyira megrázza az organizmust, hogy azt követően nagyon nehéz újra megtalálnia valakinek az egyensúlyát. Tehát a trauma az olyasvalami, ami megtörtént, de amiről nem lehet beszélni, amivel kapcsolatban úgy kell tenni, mintha soha meg sem történt volna.
A gyerekeket beskatulyázzuk, iskolába küldjük őket, mintha egyforma kis állatkák lennének. És akkor ott szenvednek. Ha pedig valami bajuk van, akkor nem azt mondjuk, hogy nahát, talán egy másik környezet jobb lenne neki, hanem (…) hívjuk a pszichológust.
A szeretet tulajdonképpen nagyon-nagyon közel áll a figyelemhez. Tehát nem mondhatom azt, hogy szeretlek, ha nem figyelek rád.
A meditáció és a terápia között csak az a különbség, hogy amikor meditálok, akkor tulajdonképpen megtanulom, hogy hogyan ne takargassam önmagam elől azokat a dolgokat, amiket gondolok, csinálok, érzek, ami bennem történik. Tehát átláthatóvá válok önmagam számára. Szerintem a terápia egy kicsit nehezebb, mint a meditáció, mert a terápiában átláthatóvá válok egy másik ember társaságában.
Minden álom, amit az ember többször álmodik, nagyon fontos álom. Vannak olyan emberek, akik addig álmodják ugyanazt az álmot, amíg meg nem értik. Ez olyan, mint amikor valaki ír neked egy levelet, nem bontod ki, és újra jön a levél, és újra jön a levél, amíg végre kibontod.
