Az ember egyedül nem kezdhet új életet. Mindenkinek szüksége van egy útitársra, egy játszótársra, ha úgy tetszik, hogyha mi eltévednénk, ő mindig lássa az utat, hogyha vesztésre állnánk, akkor ő segítsen a küzdelemben.
Amit az életben keresel, az nem a könyvekben van. Amit keresel, azt nem olvasva fogod megtalálni. Az élet hiányzó elemeit magadban sosem fogod összerakni, amit keresel, azt a világban keresd, amit keresel, a szíveddel fogod megtalálni. A világ összes létező könyve nem más, mint egy logikai játék, az oldalak és mondatok nem pótolhatják a szeretet helyét. Olvasva megismerheted az életet, de csak szeretve értheted meg.
Van néhány szabály, amit tisztelnünk kell. A barátunk bűnét nem vágjuk a képébe, és tudni kell megbocsátani, nem csak kötelességből megmenteni. Ha pedig beszél hozzád, a szemébe nézel, hogy megígérd, többé nem hagyod el. Ha szégyelli a múltját, te nem hozod szégyenbe, ha ő nem adja el a barátságát, te sem árulod el az övét. Ha legörnyednek a vállai, nem háborgatod. Ha igaz barátra lelsz az életben, mindent megteszel, hogy kiérdemeld. Ha egyszer kinyújtja feléd a jobb kezét, azt a kezet többé nem engeded el.
Ha el akarsz rejtőzni, mindig a tömegben tegyed, a tömegben ugyanis mindenki egyforma.
A körülmények változhatnak, de az elkötelezettség nem ismeri az idő múlását.
Aki egyszer igazságtalanul cselekedett, nagyon igyekszik, hogy többé ne legyen senkivel igazságtalan. Egészen addig, amíg ha akar, sem tud már egyetlenegy embernek sem ártani. Ha egyszer igazságtalan voltál, a legnehezebb újra megbékélni önmagaddal.
Az igazságtalanság, ami ért, téged is igazságtalanná tett. De te nem tudod nem szeretni ezt a nőt, még hogyha el is árult. Tönkre akarod tenni azt, aki tönkretett, de félő, hogy amikor ezt eléred, téged sokkal jobban megvisel majd ez a fájdalmas siker.
Amikor egy barátság olyan mélyre nyúlik, hogy már nem is barátnak, hanem egynek érezzük magunkat a másikkal, akkor azt a köteléket nagyon nehéz elszakítani. Így amikor rajtunk múlik, melyik társunkat áldozzuk fel egy másikért, kit mentsünk meg annak kárára, azt nem könnyű eldönteni.
Nem mi határozzuk meg azt, hogy mennyire vagyunk emberségesek, az emberség határoz meg minket. Ha emberségesek vagyunk, azt mondják: soha ne légy kegyetlen, ne tégy hamis vallomást, ne hagyd cserben és ne áruld el a szeretteidet.
A száműzetés nem egy új élet, hanem a lét teljes kirekesztése. A száműzetés az, amikor nem közeledhetsz, nem érinthetsz, amikor többé nem léphetsz be saját életedbe.
Vajon melyik a rosszabb? Utoljára látni azt, akit igazán szeretünk, vagy nem látni őt utoljára? Mi a rettenetesebb? A saját kezünkkel átkísérni őt az örök sötétségbe, vagy nem visszatartani? Ha végleg megadjuk magunkat a sors akaratának, az vajon nekünk is vigasztalást jelent?
Mindig óvakodj attól, akivel boldog vagy.
Vedd el valakitől, ami a legfontosabb neki, tedd reménytelenné és készen is van a bosszú. Vedd el valakitől a lehetőséget, hogy szeretteinek segítsen, hogy oda menjen, ahová a szíve húzza és készen is van az igazi szenvedés. Szállj szembe mindennel, vállald a lehetetlent is, rúgd fel a szabályokat és kész is a valódi háború.
– Na, ezt add össze. Gyűlölsz valakit, miközben rengeteg közös emléketek van, hazudsz neki, miközben szereted, míg végül az utolsó csepp szereteted is eltűnik.
– Ahhoz, hogy minden szeretetet kiölj magadból, az emlékeidről is le kell mondanod.
– És ha nem tudok?
– Hogyha nem tudsz, akkor istenigazából senkit nem szerettél. Egyetlen megoldás van, felejteni kell, bármilyen nehéz is.
Tudod miért ragaszkodtam hozzád annyira? Mert eszembe juttattad, milyen voltam régen, mielőtt ebbe az ördögi körbe kerültem. Újra megmutattad nekem azt a világot, ahol érdemes szeretni, amit szeretnék inkább elfelejteni.
Ha a helyükre kerülnek azok a dolgok, amelyre mindig is vágytunk, a félelem akkor mutatja meg az igazi arcát, az igazság képében.
Hallgass! Nem azért jöttem, hogy te beszélj, hanem hogy én elmondjam… én mindig jónak láttalak, mindig őszinte, normális embernek tartottalak, hogy verhettél át, hogy voltál erre képes? (…) Tudod, hogy mi történik, ha egyszer elveszíted a másik bizalmát? Az, hogy soha többé nem hiszel majd annak az embernek! Ha akkor hazudott, most mért ne tenné ugyanazt? Elérted azt, hogy innentől kezdve, soha többé nem lehetek biztos benned. (…) Én a legszebb dolognak hittelek az életemben, de kiderült, hogy a leggonoszabb vagy.
Amikor végre megtaláljuk azt, ami hiányzott az életünkből, úgy becsüljük, mintha még abban a pillanatban el is veszítenénk. Hogy azután ez a pillanat milyen hosszúra nyúlik, az már nem feltétlenül rajtunk áll.
Az ember akkor fogja fel igazán, hogy mit akar leginkább, amikor azt már elveszítette. Akkor érzi legerősebben valaminek a hiányát, ha az már nem lehet az övé.
Amikor úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember eltervezte, az élet mindig közbeszól és tesz arról, hogy ne legyünk nyugodtak, gondoskodik arról, hogy ismét legyen veszítenivalónk.