Ne tervezgess! Olyan rövid az élet. Ne álmodozz örökké, menj és cselekedj!
Annyi ideig féltem attól, hogy bármikor történhet veled valami. És hiába gyógyultál meg, nem tudtam ettől az érzéstől elszakadni. Mostanáig. Muszáj. El kell fogadnom, hogy teljes életet élhetsz! Ne szeressél! Nem úgy értem… persze, hogy szeress, csak ne tőlem függj! Nézd, én mostanáig, amit csak tudtam, megadtam neked. Komolyan. A saját lábadra kell állnod!
Micsoda megfoghatatlan dolog ez a hűség! Vajon a titoktartás lenne a valódi hűség, vagy a hallgatás? Hallgatás akkor is, ha az életünk múlik rajta? Vagy egészen egyszerűen olyan, mint a halál, ahol nincs alkudozás, ha átlépted a határt, ott is maradsz. Bármilyen remény is élteti az embert, ha a hűség elillan, nincs, aki megmenthet bennünket a végzetünktől. Kicsit olyan, mint a gonoszság, az mindig ott lapul az emberben. Suttog nekünk valahol legbelül, mígnem elfelejtjük, kik vagyunk. Amikor pedig eljön az elszámolás ideje, már nem ismerünk hűséget.