Miért van, hogy magányosan alig hahotázunk, társaságban gyakran.
Denis Diderot
53 idézet
1713. október 5. - 1784. július 31.
francia materialista filozófus és író
A bűn csak időnként bántja az embereket, a bűn szembeötlő látszata szüntelenül.
Azok, akik elsőként vizsgálták behatóan az emberi természetet, mindenekelőtt a szenvedélyeket akarták megkülönböztetni egymástól, megismerni és jellemezni őket. Az egyik ember elvont gondolatok formájában ragadta meg őket; ez volt a filozófus. A másik testet és mozgást adott a gondolatnak; ez volt a költő. Egy harmadik a márványt faragta az ember hasonlóságára, és ez volt a szobrász. Egy negyedik letérdeltette a szobrászt műve előtt; s ez volt a pap.
Mivé lenne az ízlés; és hova jutna a művészet, ha nem engednénk át magunkat erejének, és ha önkényesen korlátokat szabnánk hatásának?
Bizony ilyen az élet, az egyik sebtében átvághat tüskés bozóton, még csak karcolás sem esik rajta, a másik meg hiába nézi hova lép, tövist lel a legsimább úton is, és véresre karmolva érkezik haza.
Nincs igazán bebizonyítva az, ami fölött sosem vitáztak. Sosem vizsgálták meg igazán alaposan azt, amit nem vizsgáltak meg elfogulatlanul. A kételkedés tehát az első lépés az igazság felé.
Ugyanazt a csapást vagy Isten küldi ránk, hogy állhatatosságunkat próbára tegye, vagy a Sátán, hogy megkísértsen.
Ritkán unatkozott. A magány megtanította rá, hogy beérje önmagával.
– Ön tud görögül?
– Nem, uram, egy árva szót sem.
– De hát nem azt mondta az imént, hogy Philoxenosz művét fordítja, ő pedig görögül írt?
– Igen, uram, de nem fontos ismerni valamely nyelvet, hogy fordítsunk belőle, hiszen úgyis azok számára fordítunk, akik nem értik az eredetit.
Mit kezdel kinn a világban? Szép arcod, eszed, tehetséged van, de azt mondják, hogy erényes nő semmit sem ér el ezekkel.
Lehet, hogy környezetünket akarjuk megrémíteni, ha eldobjuk magunktól az életet, és megváltozik szándékunk, ha észrevesszük, hogy tervünk a többiek vágyával egyezik. Mindez egészen megfoghatatlan módon zajlik le a lélek mélyein.
Amikor illúzióink elmúlnak, és kitisztulnak azok a jótékony ködök, amelyeket szívünk küld néha az agyunkra – akkor meglátjuk nyomorúságunk egész mélységét.
Az ember társas lénynek született, és ha elszigetelik, gondolatai összezavarodnak, jelleme megváltozik, ezer nevetséges hajlam csírázik ki szívében; különc eszmék támadnak lelkében, mint a gaz a műveletlen földön.
Isten társas lénynek teremtette az embert, és vajon akarja-e, hogy bezárkózzék magányába?
Szenvedélyem már régen kialudt; most már csak a lelkiismeret szavára hallgatok.
Nem vagyok gyáva, de senki nem bírhatja sokáig az elhagyatottságot, a magányt és az üldözést.
